A magyar üzemanyagárak a háborús feszültség ellenére továbbra is kedvezőbben alakulnak a szomszédos országokhoz képest – írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az izraeli-iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a hazai és szomszédos üzemanyagárak is csökkenni kezdtek.
A Központi Statisztikai Hivatal júniusi adatai alapján Magyarországon
- a 95-ös benzin havi átlagára 591 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok 597 forintos átlaga,
- a gázolaj hazai átlagára 590 forintot tett ki, míg a szomszédos országok átlaga 596 forint volt
– így a szomszédos országok lakosságához képest a magyarok mindkét üzemanyagtípus esetében olcsóbban tankolhattak.
A kormányzat rendszeres egyeztetéseket folytat az üzemanyagkereskedőkkel és mindent megtesz az árstabilitás fenntartása, a családok és a vállalkozások terheinek mérséklése érdekében – tették hozzá.
A kormány elvárása változatlanul az, hogy a magyar lakosság a szomszédos országokhoz képest is kedvező áron juthasson üzemanyaghoz. A Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan nyomon követi a nemzetközi piaci folyamatokat és az árak alakulását, szükség esetén továbbra is kész intézkedni.
Naponta változhat az ár a Molnál, készüljön a meglepetésekre
A hazai olaj- és gázipari vállalat bejelentette, hogy mostantól akár minden nap módosíthatja az üzemanyagok nagykereskedelmi árait, így az árak jobban követik a piaci változásokat. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt