Nepál a következő két évben 97 himalájai hegycsúcsot tesz szabaddá a mászásra, hogy fellendítse a turizmust néhány a Mount Everesttől távolabb. A hegymászói díjak tavaly 5,9 millió dollár bevételt hoztak Nepálnak, amelynek több mint háromnegyedét az Everest tette ki – írta a BBC.
Megemelik a „belépődíjat” is.
A Mount Everest, a világ legmagasabb csúcsának megmászásáért díjat kell fizetni, ennek ára, tíz év után, szeptembertől a főszezonban 15 000 dollárra emelkedik.
A hegymászás jelentős bevételi forrást jelent Nepál számára, ahol a világ 10 legmagasabb hegycsúcsából nyolc található. A díjmentes csúcsok Nepál Karnali és Sudurpaschim tartományaiban találhatók, 5970 és 7132 méter közötti magasságban. Mindkét helyszín Nepál nyugati részén találhatók, az ország legszegényebb és legkevésbé fejlett tartományai közé tartoznak.
Lélegzetelállító szépségük ellenére nem nagyon választják ezeket a helyeket a turisták és hegymászók, mert a megközelítés eléggé nehézkes.
Az új hegycsúcsok megnyitásával munkahelyeket teremthetnek, jövedelmet generálhatnak és erősíthetik a helyi gazdaságot – írta a The Kathmandu Post is.
Az azonban nem világos, hogy a hatóságoknak vannak-e terveik arra nézve, higy javítsák az infrastruktúrát és az összeköttetéseket, és azt sem tudni, hogy mennyire képesek megbirkózni az ott élő közösségek a hegymászók beáramlásával, ha a szabad mászást lehetővé tevő kezdeményezés beindul.
A hegymászók nagyon kis része mutatott érdeklődést e 97 távoli csúcs iránt, az elmúlt két évben mindössze 68-an merészkedtek oda. Ezzel szemben csak 2024-ben mintegy 421 mászóengedélyt adtak ki az Everestre.
Az Everest, a világ legmagasabb csúcsa, több mint 8849 méteres magasságával, az utóbbi években túlzsúfoltság, szeméthegyek és egy sor halálos kimenetelű baleset jellemezte. Itt vesztette életét 2023-ban a magyar Suhajda Szilárd is.
2024 áprilisában Nepál Legfelsőbb Bírósága elrendelte a kormány számára, hogy korlátozza az Everestre és számos más csúcsra kiadott hegymászóengedélyek számát, mondván, hogy a hegy befogadóképességét „tiszteletben kell tartani”.
A nepáli parlament egy új törvényt is hozna, amely előírja, hogy aki meg akarja mászni az Everestet, először egy 7000 méternél magasabb hegycsúcsot kell megmásznia az országban.
Ezuel a Karnali és Sudurpaschim csúcsai ideális edzőtereppé válhatnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban