Az IWH (Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle) csődfelmérése szerint februárban Németországban a magán- és jogi személyek fizetésképtelenség-bejelentéseinek száma a nyilvántartás 2016. januári kezdete óta a legmagasabbra, 1193-ra emelkedett.
A növekedés az előző hónaphoz képest 11 százalékos, az előző év februárjához képest 43 százalékos volt, és egyúttal 28 százalékkal haladta meg a 2016-2019 közötti, azaz a koronavírus-járvány előtti évek februári átlagát – számolt be róla az MTI.
Az IWH elemzése alapján a februárban fizetésképtelenséget bejelentő vállalatok legnagyobb része, 10 százaléka mintegy 11 ezer munkahely megszűnését jelenti, ami elmarad a legnagyobb tíz százalék előző havi csődje által érintett munkahelyek számától, de közel 90 százalékkal haladja meg a csőd miatti februári állásvesztések átlagát.
Az IWH előzetes fizetésképtelenség-indikátorai januárban érték el csúcsot, majd februárban némileg enyhültek. Ezzel azonban még nincs lefújva a vészjelzés. Márciusra és áprilisra is magas fizetésképtelenségi adatokra számítunk
– mondta Steffen Müller, az IWH csődkimutatásokkal foglalkozó szakértője.
Mindent a magánháztartásokra terhelnek a németek, de fogy a türelem
A villamosenergia tekintetében a magánháztartások 2023 első felében 42,7 százalékkal fizettek többet az uniós átlagnál.A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat