A Libri-Bookline öthónapos tesztidőszakra vezette be a négynapos munkahetet 2022. október 1-től a központi iroda 137 dolgozójának. A Magyar Telekomnál is pilot projektként zajlott a négynapos munkahét bevezetése.
Voltak elvárások, nem kevés, és volt számos nem várt kihívás is a bevezetés kapcsán, mondta Szeleczky Noémi, a Libri-Booklone HR igazgatója és Méry Katalin a Magyar Telekom ügyfélszolgálati vezetője a recruiTECH konferencián, amit a HRportál idéz.
Jó ötlet a 36 órás munkahét?
Szeleczky Noémi, a Libri-Bookline HR vezetője elmondta:
ki ne vágyna arra, hogy háromnapos legyen a hétvégéje, csökkentett munkaidőben, heti 36 órát dolgozzon, ugyanazért a munkabérért.
Az elvárások egyértelműek voltak: azt várták, hogy tovább javul a munka-magánélet egyensúlya, csökken a kiégés veszélye, kisebb lesz a stressz, csökken az elvándorlás, a betegszabadságok száma, nő az elköteleződés, boldogabbak lesznek a munkavállalók és mindez bevonzza a tehetségeket.
Ugyanakkor a valóság az volt, hogy a kezdeti időszakban nőtt a stressz, hiszen kevesebb időben kellett ugyanannyi munkát elvégezni, vagyis a korábbi tempót növelni kellett, ez kezdetben fárasztónak és stresszesnek bizonyult.
Az átállás nem ment mindenkinek egyformán, aki nem elég reziliens vagy rugalmas, annak lassabban sikerült.
Méry Katalin a Telekomnál azt tapasztalata, hogy határozottan vonzóbb a cég, mert ezzel a lépéssel azt kommunikálja, hogy mernek kísérletezni, ami a jelöltek számára csábító. A Telekomnál először 150 munkavállaló vett részt a programban, ami az első időszak után 300-ra bővült. Egy ekkora szervezetben mindig vannak, akinek akadnak fenntartásai, éppen ezért fontos, hogy minél többet beszélgessenek a tapasztalatokról a vállalaton belül, és a résztvevők elmesélhessék saját megéléseiket azoknak, akik még nincsenek benne.
A szakemberek szerint fejleszteni kell a rezilienciát, és úgy vélik rövid távon nem lesz világtrend a négynapos munkahét, de ahogy a hatnapos munkahétről áttért a világ az öt napra, úgy ez lehet a következő lépés. Ehhez azonban a szabályozói környezetnek is változnia kell.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk