Aki önként és felszólítás után sem fizeti meg köztartozását, az számíthat arra, hogy bankszámlájára inkasszó kerül. Akik abban bíznak, hogy külföldön vezetett számláik mentesek a hatósági eljárás alól, azok tévednek – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményéből.
A közlemény rátért arra is, hogy
a Magyarországon egyre népszerűbb, virtuális pénztárcát kínáló Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is van információjuk.
Sőt, előfordult már az is, hogy egy magyar állampolgár jelentős köztartozása miatt a NAV inkasszót kért az illető Revolut bankszámlájára a litván adóhatóságnál, így a magyar költségvetést megillető összeg szinte teljes egészében meg is térült.
Adóvégrehajtási szempontból átjárhatók az országhatárok
Magyarázatul kifejtették, hogy ennek értelmében nemzetközi egyezmények és uniós direktíva keretében a magyar illetőségű adózók pénzügyi számláiról automatikusan érkezik információ a NAV-hoz, amit az adóhatóság végrehajtási célokra is felhasználhat. 2022-ben 87 joghatóságtól érkezett adat csaknem 870 ezer, külföldön vezetett számláról.
Államok közötti behajtási együttműködéssel eddig csaknem 300 behajtás iránti megkeresés indult a kapott számlainformációk alapján, amely több mint 63 millió forint költségvetési bevételt eredményezett.
Mint jelentő pénzügyi intézmény, a Revolut is szolgáltat adatokat a litván adóhatóságon keresztül, így a behajtási jogsegély alól a Revolut számlákra elhelyezett jövedelem, vagyon sem kivétel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Kegyetlen trumpi megtorlás: 3521 százalékos vám jöhet az ázsiai napelemekre

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Dubaj belefullad az aranyba, ha nem csökkennek az árak

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Radikális reform jön a közétkeztetésben: kitiltják az iskolákból ezeket az élelmiszereket

Nagy Márton bejelentést tett: újabb szektorba avatkozhat bele az állam
