Hosszú távon vissza kell térni a beruházás vezérelte gazdasági növekedéshez – hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) új társelnöke az érdekképviselet éves, egyben tisztújító közgyűlésén szerdán Budapesten.
Kifejtette: a 2025. év ezidáig vegyes képet mutat a gazdaságról, az első negyedéves GDP a vártnál gyengébb eredményt hozott. A miniszter szerint ez egyebek közt a gyenge külső keresletnek tudható be, ami hátrányosan érinti a magyar exportot, a hazai ipart, ugyanakkor erős a belső kereslet, a fogyasztás növekszik, ami alapvetően felfelé húzza a GDP-t.
Nagy Márton kijelentette:
a fogyasztás vezérelte gazdasági növekedés hosszú távon nem fenntartható.
Úgy fogalmazott,
a fogyasztásalapú gazdasági növekedésre nem lehet több évnyi gazdaságot alapozni, hosszú távon vissza kell térni a beruházás vezérelte gazdasági növekedéshez.
A miniszter jelezte, hogy a kormány gazdaságpolitikájában mindkét elem – mind a rövidtávú fogyasztásösztönzés, mind a hosszútávú beruházásösztönzés – jelen van.
A fogyasztást illetően kiemelt figyelmet fordítanak a munkaerőpiacra, amely jelenleg stabil, teljes foglalkoztatás van, a bérek emelkednek – ismertette. Megjegyezte, hogy a bankszektorban a hitelezés tavalyi éve csúcsév volt, és a hiteldinamikát az idei első negyedévben a munkáshitel tovább fokozta.
A fiskális transzferek most fogják a fogyasztást igazán élénkíteni
– mondta Nagy Márton. Kiemelte, hogy a munkáshitel mellett a nagy adócsökkentések, egyebek közt a családokhoz, nyugdíjasokhoz érkező transzferek most fognak a gazdaságba bekapcsolódni. Példaként említette a családi adókedvezmény emelkedését, a gyermeket nevelő anyák szja-mentességét, a nyugdíjasok áfa-visszatérítést, a nyugdíjak inflációs kompenzálását, a gyes-gyed adómentességét, a fegyverpénz kifizetését, a 13. havi nyugdíjat.
Ezek százmilliárdokban mérhető nagyságrendű pénzkiáramlást jelentenek a gazdaságba
– mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Megjegyezte, hogy ugyanakkor a fogyasztás mumusa az infláció. Az élelmiszerinflációt le kell törni 5 százalék alá, ezért van szükség az árréscsökkentésre – szögezte le.
Nagy Márton kitért arra:
a kormány két gazdaságfejlesztési pillérjétől, a Demján Sándor programtól és a 150 gyár programtól azt várja, hogy a beruházási ráta növekedjen, és visszatérjen a 25 százalékos szintre.
Ebben kérik a szövetség tagvállalatainak is a segítségét is – tette hozzá.
A miniszter szólt arról is, hogy a kormány kiemelt értéknek tartja a folyamatos párbeszédet, amely a partnerséget erősíti. Személyes sikereként értékelte, hogy a tárca 2024-ben stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a JVSZ-szel, és magasabb szintre emelték az együttműködést.
A közgyűlés ismét a JVSZ elnökének választotta Fábián Ágnest, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját, és döntöttek az új elnökség, felügyelőbizottság, etikai bizottság tagjairól.
Elszálltak az árak: már a gyerekek is szenvednek ettől
Jelentősen meghaladja a KSH által mért áprilisi 4,2 százalékos drágulást a gyermekinfláció. A kakaós csiga, a hamburger, a narancslé és a szemüvegkeret ára is megugrott. Erről itt írtunk többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció