Az energiahatékonyságról szóló törvény a piaci szereplők mellett a közintézmények számára is előírja egyes energetikai adatok közlését. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az év végéig csaknem négyezer közintézményt levélben értesít a teendőkről, valamint online bejelentőfelület működtetésével segíti az adatszolgáltatás folyamatát.
A jogszabály alapján a közintézményi tulajdonban és használatban álló, közfeladat ellátását szolgáló épület üzemeltetéséért és fenntartásáért felelős szervezet vezetője köteles bejelenteni az adott épületre vonatkozó energiafogyasztási és végsőenergia-megtakarítási adatokat.
Kapcsolódó
Az energiahatékonysággal kapcsolatos kötelezettségeik teljesítésében a MEKH által működtetett, könnyen kezelhető online felületek állnak az érintettek rendelkezésére, az adatfeltöltéseket pedig videós segédlet is támogatja. A MEKH folyamatosan, de legkésőbb december végéig levélben tájékoztatja a közintézményeket az adatbejelentő rendszer elérhetőségéről, valamint a legfontosabb kötelezettségek tartalmáról. A közintézményeket érintő adatgyűjtés célja az intézmények energiahatékonyabb működtetése, és az energiamegtakarítási projektek tervezését támogató adatok központi nyilvántartása.
Az épület alapadatok, valamint az elvégzett energiahatékonysági felújítási és szemléletformálási intézkedésekre vonatkozó adatok rögzítésével kiváltásra kerül az energiamegtakarítási intézkedési terv teljesítésről szóló éves jelentés készítése és a Hivatal részére történő megküldése, amellyel csökken a közintézmények adminisztrációs terhe.
A közintézményi épülethasználók a meglévő épületszerkezeti és épületgépészeti rendszert használva, energiatudatos felhasználói magatartással is jelentős energiamegtakarítást tudnak elérni. Az intézmények által alkalmazható energiahatékonysági beruházásokról és a lehetséges szemléletformálási eszközökről, az érintettek a MEKH megújult energiahatékonysági honlapján találnak információkat.
Energiahivatal: három szolgáltatóra 56 millió forint bírságot szabtak ki
Késve válaszoltak a fogyasztói megkeresésekre.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el