Lázár János építési és közlekedési miniszter még tavaly ősszel jelentette be, hogy a kormány nem vár tovább a brüsszeli támogatások folyósítására, hanem 1 milliárd euró hitelt igényel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az infrastruktúra korszerűsítésére.
Az EIB sajtóosztálya a Szabad Európának megerősítette, hogy
Kapcsolódó
az intézmény vezetése jóváhagyta a hitelkérelmet, és javaslatot tett a tagállami delegáltakból és az Európai Bizottság képviselőiből álló tulajdonosi testületnek az 1 milliárd euró folyósítására.
Ez már csak formális lépés, mivel az ilyen javaslatokat általában jóváhagyják.
A kormány vállalta, hogy a hitel mellé további ugyanolyan nagyságrendű forrást biztosít, így összesen körülbelül 800 milliárd forint áll majd rendelkezésre a magyar vasút korszerűsítésére. Ennek keretében közel 500 kilométernyi vasúti pályát újítanak fel, felszámolják a lassújeleket 119 kilométeren, és 490 kilométeren bevezetik a legmodernebb, központi forgalomirányítást.
A lap információ szerint
a kormány ellenzéki támogatót is szerzett a hitelkérelemhez.
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője is levelet írt, amiben arra kérte a bankot, hogy folyósítsák a pénzt a magyar kormánynak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról