Az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársaival szoros együttműködésben a STRABAG elkezdte az M30-as autópálya lezárással érintett szakaszán az instabil talajszerkezet megerősítésének előkészítését – adta hírül a cég Facebook-bejegyzésében.
A cél, hogy minél hamarabbi és tartós megoldás szülessen az érintett pályaszakaszon és biztonságosabban és problémamentesen közlekedhessenek az autópályán.
Szakértők dolgoztak a pályaszerkezet csúszásainak feltárásán.
Tavaly február 17-én lezárta az M30-as autópálya szikszói szakaszát a fenntartó, üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF), miután a pályaszerkezet több helyen is elmozdult, a burkolat pedig megrepedt – írta meg a Magyar Építők.
A beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium jelezte, hogy a probléma okát a kivitelező STRABAG-nak kell feltárnia.
A kivitelező egymástól független szakértőket, geotechnikusokat és geológusokat kért fel a pályaszerkezet csúszásának okainak feltárására és kidolgozta a javaslatokat a probléma elhárítására.
Az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszán a tervezési és kivitelezési munkálatokat – a STRABAG Építő Kft. és a STRABAG AG alkotta – STR M30 Konzorcium végezte. A forgalomba helyezésre 2021. októberében került sor.
Az autópályaszakasz üzemeltetője, az MKIF Zrt. változó nagyságú és intenzitású burkolatrepedéseket, süllyedéseket jelentett a jobb pályán, valamint a bal pályán a két belső sávban. 2024. február 17-én a Miskolc és Szikszó közötti szakaszt teljes szélességében lezárták.
Kevés a magyar meló, meglepő helyen terjeszkedik a Strabag
Idén Ausztrália felé veszi az irányt a legnagyobb osztrák építőipari vállalatcsoport, a Strabag, amely Magyarországon csökkenő rendelésállományt, az otthoni piacon a lakásépítések visszaesését tapasztalta. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Menő lett nemet mondani, és ez komoly átalakulást hozott
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek