A pomázi polgármesternek Lázár János építési és közlekedési miniszter megerősítette, hogy „a mi életünkben nem folytatódik" az M0-s meghosszabbítása Észak-Budán.
„Amikor bent jártunk miniszter úrnál, rákérdeztem nála az M0-ásra, hogy körülbelül lőjük be, mikor lesz belőle valami. Azt az információt adta, hogy 'az már nem a mi életünkben fog megvalósulni'
- számolt be Leidinger István az Index Kibeszélő című műsorában.
A polgármester mindehhez fanyar megjegyzést fűzött, mondván:
„ez azt jelenti, hogy az elkövetkező 40-50 évben olyan problémánk nem lesz, hogy az M0-ás építése miatt mondjuk forgalomkorlátozást vezetnének be."
Az M0-ás jelenleg Budakalásznál ér véget. Ha ezt összekötnék Piliscsaba térségével, ami légvonalban 12-15 kilométert jelent, akkor teljessé válhatna a körgyűrű Budapest körül.
Ez az északi, a 10-11. számú főutak közti szakasz azonban nehéz domborzati viszonyok között, a Budai Tájvédelmi Körzeten keresztül vezetne, viadukttal és alagúttal tarkítva. Így kérdéses, hogy még ha forrás lenne is rá valamikor, egyáltalán elkészül-e valaha.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá