A Ryanair megnöveli az ülés alatt elhelyezhető ingyenesen felvihető poggyász méretét, miután erre vonatkozó törvényjavaslattal állt elő az Európai Unió – írta meg a Sky News. A lépéssel a légitársaság a rivális WizzAir szintjére emelkedik, de az easyJet utasai még mindig valamivel nagyobb ingyenes poggyászt vihetnek fel a fedélzetre.
A fapados légitársaság jelenleg a 40x25x20 centiméteres táskát vagy hátizsákot engedi fel, ez nő 40x30x20 centiméterre.
Bár csak 5 cm-es növekedésről van szó, a térfogat 24 liter lesz a 20 liter helyett – ami lehetővé teszi, hogy elférjen benne még néhány ruhadarab.
- Az easyJet 45x36x20 cm-es (32 literes) méretet engedélyez,
- míg a WizzAir már 40x30x20cm-es méretet.
A Ryanair közölte, hogy a változást a következő hetekben vezetik be.
Ez jelentős lépés, mivel a legtöbb fapados légitársaság külön díjat számít fel a nagyobb táskák elhelyezéséért a felső tárolórekeszben vagy a raktérben.
A képviselők azt is javasolták, hogy a 12 év alatti gyermekeknek ingyenesen biztosítsák az ülést a kísérő utasuk mellett, és támogatták a mozgáskorlátozottak fokozottabb védelmét azáltal, hogy biztosítják, hogy a kísérő személy ingyenesen utazhasson.
Az extra szolgáltatásokért felszámított díj a fapados légitársaságok üzleti modelljének fontos része, így nem meglepő, hogy aggodalmukat fejezték ki emiatt.
A Ryanair szóvivője a múlt héten még azt nyilatkozta: az Európai Parlamentnek hagynia kellene, hogy az utasok dönthessenek arról, hogy milyen szolgáltatásokat szeretnének, milyen szolgáltatásokért fizetnek, és ami még fontosabb, milyen szolgáltatásokért nem.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Ryanair a franciaországi légi irányítók munkabeszüntetése miatt 170 járatát törli, az intézkedés több mint 30 ezer utast érint.
Ha ezt nem tartja be, simán lekapcsolják a határon
Összeállítást tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az útipoggyászban szállítható árukra vonatkozó szabályokról. Érdemes megnézni, mert az EU-n belüli és kívüli utazás esetében más-más szabályok érvényesek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére