A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincsen magyar áldozata vagy sérültje a lisszaboni siklóvasút tragédiának, a magyar nagykövetség diplomatái folyamatosan kapcsolatban állnak az illetékes portugál hatóságokkal - közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
A hivatalos tájékoztatás alapján a balesetnek több külföldi áldozata is van, de nincs köztük magyar állampolgár és a lisszaboni magyar nagykövetségre sem érkezett segítségkérés
- jelezte.
A szóvivő hozzátette, hogy a magyar konzulok továbbra is nyomon követik az eseményeket.
A városközpontban fekvő Restauradores tér és a Sao Pedro de Alcantara-i kilátó között 1885 óta közlekedő fogaskerekű szerda délután felborult.
A legfrissebb szerint a tragédiában 17-en vesztették életüket és húsznál is többen megsebesültek.
Az már bizonyos, hogy az áldozatok között van a sikló vezetője is.
A balesetet az Observador című online napilap értesülései szerint kábelszakadás okozta.
A közösségi médiában megjelent képek azt mutatják, hogy a siklóvasút teljesen szétroncsolódott, falnak ütközött és füstfelhő borítja, miután úgy tűnik, nem tudta bevenni a kanyart az utca alján.
A siklókocsi, amelynek befogadóképessége mintegy negyven fő, a portugál fővárost látogató turisták körében nagyon népszerű.
"Ez egy olyan tragédia, amely még soha nem történt meg városunkban" - fogalmazott Carlos Moedas, Lisszabon polgármestere.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részvétét fejezte ki José Pedro Aguiar-Brancó portugál házelnöknek baleset miatt.
A tragédiát követően Portugáliában nemzeti gyásznapot tartanak. Az ügyészség pedig vizsgálatot indított az ügyben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz