Számos hiányosságot tárt fel a 16 halálos áldozatot követelő lisszaboni siklóbaleset okait vizsgáló nyomozás - számolt be a BBC, ismertetve a most közzétett előzetes jelentést.
Eszerint a portugál légi és vasúti baleseteket vizsgáló hivatal megállapította, hogy
hibás volt a két kocsi között ellensúlyként szolgáló, a balesetben elszakadt kábel, amely ráadásul soha nem is volt engedélyezett személyszállításra.
A lisszaboni tömegközlekedést üzemeltető cég, a Carris mérnökei sem tesztelték a kábelt telepítés előtt.
Emellett a sikló felügyelete és karbantartása sem működött megfelelően. Állítólag a katasztrófa reggelén engedélyezték a Glória működését, de nem biztos, hogy az ellenőrzésre aznap valóban sor került.
A jelentés szerint a vészfékező rendszer, amelyet a mozdonyvezető - helyesen - megpróbált behúzni, amikor a kábel elszakadt, nem működött megfelelően, és előzetesen azt sem tesztelték.
A jelentés készítői szerint ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy további elemzésekre van még szükség ahhoz, hogy megállapítható legyen, kit terhel a felelősség a balesetért.
Lisszabonban a hatóságok eközben elrendelték az összes felvonó leállítását, azok mindaddig üzemen kívül maradnak, amíg a szükséges biztonsági ellenőrzéseket el nem végzik rajtuk. Felülvizsgálják egyebek között valamennyi fékrendszerét, hogy megállapítsák, képesek-e megállítani a kocsikat, ha a kábel meghibásodik – ez a Glória-balesetben nem történt meg.
A turisták körében rendkívül népszerű Elevador da Glória siklóvasút szeptember 3-án, nem sokkal este hat óra után siklott ki. A Restauradores tér és a Bairro Alto nevű városnegyed közötti vonalon összesen két kocsi közlekedik, az egyik felfelé, a másik lefelé. A 17 százalékos lejtőn közlekedő két kocsit egy kábel köti össze, ellensúlyként működve. A sikló kezelője megpróbálta vészfékezéssel megállítani a lejtős rész után lefelé guruló járművet, de a jármű két fékje közül egyik sem tudta megakadályozni annak kisiklását. A balesetben 16-an vesztették életüket, köztük 11 külföldi.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban