Miután az ír Legfelsőbb Bíróság elutasította egy konkurens kereskedő fellebbezését, a Lidl áruházlánc megnyithatja új vendéglátóhelyét Belfast közelében. A dundonaldi üzletében kialakított hely 45 férőhelyes lesz – írta meg a BBC.
A Lidl a kocsmára először 2020 augusztusában kapott építési engedélyt, de terveit a Philip Russell Ltd. ital-nagykereskedő megtámadta azzal, hogy a Lidl nem bizonyította megfelelően, hogy a környéken nincs elegendő számú engedéllyel rendelkező vendéglátóhely.
Az észak-írországi törvények szerint ugyanis új alkoholértékesítési engedélyt csak akkor lehet kiadni, ha egy másik engedélyt megszüntetnek.
A bíró szerint azonban a Lidl bizonyította jogosultságát, mert a környéken két vendéglátóhely is megszűnt, emellett nyomós érv, hogy 410 ezer fontot fektetnének be. (Ez mintegy 200 millió forintnak felel meg.)
A tervezett új telephely egy kiépített bevásárló- és közlekedési lehetőségekkel rendelkező, növekvő felnőtt lakosságú terület közepén lenne.
Hamis, pénzlenyúlós videóra figyelmeztet a Lidl, senki ne próbáljon így fizetni
A TikTokon terjedő felvétel szerint egyszerre több papírpénzt is be lehet helyezni az áruházlánc önkiszolgáló kasszáiba. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt