Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a Szabad Európával közölte:
igazságügyi árszakértővel vizsgálja a GSM-R2 vasúti informatikai beruházás során felhasznált anyagokat és eszközöket.
Kapcsolódó
A lap azt követően kereste meg a tárcát, hogy a fejlesztésben részt vevő több alvállalkozó ismét arról számolt be: nem kapták meg a munkájuk után járó pénzt, és van, akit máig nem fizettek ki.
A GSM-R2 rendszer az országos vasúthálózat mellett kiépítendő új informatikai infrastruktúrát takarja.
- Két fő eleme van: egy száloptikás hálózat és egy dedikált, önálló mobilkommunikációs rendszer a MÁV számára.
- A fejlesztés eredetileg uniós forrásból, bruttó 58,8 milliárd forintból valósult volna meg, a kivitelezést az R-Kord Kft. (Mészáros Lőrinc érdekeltsége) és az i-Cell Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte.
A lap emlékeztet, projekt hamar problémássá vált: már 2023 elején több alvállalkozó arról számolt be, hogy nem kapta meg a neki járó díjazást, egyes cégek emiatt csődbe mentek.
Közben a MÁV több szakaszon súlyos kivitelezési hiányosságokat talált: balesetveszélyes munkaterületeket, veszélyes hulladékot, sőt, olyan aknákat, amelyeket vasbetonként dokumentáltak, de az acél megerősítés teljesen hiányzott belőlük.
- A kormány végül 2023 novemberében úgy döntött, hogy lemond az uniós támogatásokról, és teljes egészében hazai költségvetési forrásból folytatja a beruházást. Egyúttal a kivitelezési költséget 17,2 milliárd forinttal megemelte, miközben csökkentett műszaki tartalommal számoltak: például az eredetileg tervezett adótornyoknak csak körülbelül a felét építik meg. A 21. századi vasúti kommunikáció alapját jelentő GSM-R2 részleges kiépítése nemcsak a személyszállítási sebességet korlátozhatja, de az EU-s támogatások lehívását is megnehezítheti: a rendszer ugyanis úgynevezett „feljogosító feltétel”, vagyis nélküle a jövőbeni vasútfejlesztések uniós finanszírozása is veszélybe kerülhet.
- 2024 májusában újabb problémák kerültek nyilvánosságra: a MÁV több szakaszt is átvett úgy, hogy az átvételi jegyzőkönyvek fiktív adatokat tartalmaztak, például olyan adótornyokat tüntettek fel elkészültként, amelyek a helyszínen nem léteztek, vagy olyan kábelezést dokumentáltak, amelyet valójában nem fektettek le. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást indított, de eddig érdemi fejlemény nem történt.
- A minisztérium 2024 szeptemberében felmondta a szerződést a kivitelezőkkel, és most külön-külön számol el a két céggel.
A tárca közlése szerint jelenleg a megállapodásokban előírt vizsgálatok zajlanak: az első körös könyvvizsgálat után műszaki ellenőrök mérték fel a felmondásig teljesített munkát.
Az igazságügyi árszakértői vizsgálat vélhetően annak nyomán indult el, hogy egy helyszíni ellenőrzés során olyan kapcsolószekrényt találtak, amely kívülről felszereltnek tűnt, de belül teljesen üres volt.
Az ÉKM a felmondás indokai között hivatkozott a Közbeszerzési Törvény azon paragrafusára is, amely szerint felmondható a szerződés, ha az uniós jog valamely kötelezettsége sérül. Ennek pontos hátteréről, valamint arról, hogy mekkora összeget fizettek már ki a cégeknek, vagy hogy történt-e bármilyen intézkedés a bajba jutott alvállalkozók ügyében, a minisztérium nem adott tájékoztatást.
Az információk szerint ismét vannak cégek, amelyek késedelmes vagy elmaradt kifizetések miatt kerültek nehéz helyzetbe, és az ÉKM-hez fordultak segítségért. Úgy tudni, Lázár János miniszter közvetlenül is ígéretet tett nekik arra, hogy az ügyet kivizsgálják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az