Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff, az Egyesült Államok különmegbízottja mintegy három órán át egyeztetett Moszkvában szerdán az ukrajnai háború befejezésének lehetőségeiről.
Donald Trump amerikai elnök erről a CNN beszámolója szerint úgy nyilatkozott:
Kapcsolódó
„nagyon jó kilátások” vannak egy hamarosan megrendezésre kerülő csúcstalálkozóra Oroszországgal, amely az ukrajnai háború lezárásához vezethet.
„Ma nagyon jó megbeszéléseket folytattunk Putyin elnökkel, és nagyon jó esély van arra, hogy végére érjünk. „Az út hosszú volt, és továbbra is hosszú, de jó esély van arra, hogy hamarosan lesz egy találkozó” – mondta az Ovális Irodában, amikor a közeljövőben esedékes találkozó esélyeiről kérdezték.
Elismerte, hogy
különmegbízottjának nem sikerült áttörést elérnie Moszkvában, ugyanakkor Putyin maga javasolta a találkozót az amerikai elnökkel. A találkozó megszervezését már meg is kezdték.
Donald Trump nem kívánt nyilatkozni a megállapodás ütemtervéről, mondván: „Már korábban is csalódtam ebben.”
A Putyin-Witkoff találkozót követően Trump telefonon tájékoztatta az európai vezetőket arról, hogy hamarosan – potenciálisan már a jövő héten – találkozni kíván Putyinnal, majd ezt követően háromoldalú tárgyalásokat kíván folytatni az orosz vezetővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Putyin szerdán ötödik alkalommal fogadta Trump különmegbízottját. A találkozót két nappal azelőtt tartották meg, hogy lejár az amerikai elnök által kiszabott határidő, ameddig Oroszországnak meg kellene egyeznie a békéről Ukrajnával. Ha eddig nem kötnek békét, az Egyesült Államok 100 százalékos vámokat vezet be az Oroszországból származó árukra, valamint másodlagos vámokkal sújtja azokat az országokat, amelyek Oroszországból olajat, gázt és egyéb energiahordozókat importálnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló