Ha a jövő héten sem kapnak időpontot a pedagógus szakszervezetek Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkártól a sztrájktárgyalási kezdeményezésükre, akkor bírósághoz fordulnak – ez derül ki a szakszervezetek Economxhoz eljuttatott levélből.
Maruzsa Zoltán érdemben nem foglalkozott azzal a több pontból álló sztrájköveteléssel, amit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) juttatott el hozzá.
Bár egy levelet írt a szakszervezeti vezetőknek, Totyik Tamásnak és Nagy Erzsébetnek, de ebben egyetlen szót sem ejtett a követelésekről. Helyette azt írta: a pedagógusok 99 százaléka az új jogállást választotta, ezért a törvény visszavonása indokolatlan, ellentétben a köznevelésben dolgozó jelentős béremelésével, amit viszont az Európai Bizottság akadályoz. Maruzsa Zoltán nem tart szükségesnek európai normáknak megfelelő érdekegyeztető tanácsot, külön oktatási tárcát, a béremelési követelésre pedig úgy reagált: a kormány indokoltnak tartja a béremelést, de mivel az uniós pénzek nem érkeznek meg, ezért nem tudják megvalósítani.
Mint írják többek között az alábbiakat javasolják megfontolásra:
- vonják vissza a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt;
- emeljék meg a tanárok és a köznevelésben dolgozók bérét azonnal 50 százalékkal;
- vezessenek be ötelemű bérrendszer;
- fizessék ki a túlmunkát,
- töröljék el a teljesítményértékelési rendszert,
- valamint töröljék el az oktatásban dolgozók sztrájkjogát korlátozó rendelkezéseket is.
A szakszervezetek azt írták: szeretnék, hogy az egyeztetés időpontban december 18. és 22. közötti időpontra essen és addig a kormány az egyes követelések kapcsán konkrét ajánlatot dolgozzon ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)