Szeptember 4-én együttműködési megállapodást kötött Kiskőrös Város Önkormányzata, valamint Magyarország Kormánya – jelentette be Kiskőrösön Vincze Máté, közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár és Domonyi László Kiskőrös Város polgármestere. A kormány a kiskőrösi Petőfi Szülőház méltó környezetének megteremtését határozta el, melynek keretében a jelenlegi Petőfi Sándor Művelődési Központ helyett a régi pártház helyén korszerű, új Kulturális Központ jön létre, valamint sor kerül a Petőfi Sándor tér zöldfelületi rehabilitációjára, új köztér kialakításával, és a régi központ helyén felépül az új Petőfi Sándor Könyvtár is.
Az új épületek megtervezésére nyílt pályázatot írt ki az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A lebontásra ítélt Petőfi Sándor Művelődési Központ 1973-ra épült fel a költő születésének 150. évfordulójára rendezett ünnepségek alkalmából, Báhner József (Bács-Kiskun Megyei Tervező Vállalat) tervei alapján, a költő szülőházának közvetlen szomszédságában. Az építész 1970-ben készült eredeti terve teljesen körbezárta volna a parasztházat, amivel heves reakciókat váltott ki az értelmiség körében, így változtattak rajta. Az épület jelenleg rendezvényhelyszín és a városi könyvtárnak is az otthona – írja az Építészfórum.
Lánszki Regő építészeti államtitkár 2023. májusában egy Facebook-posztban már felhívta a figyelmet arra, hogy a művelődési ház sem külsejében, sem befogadóképességében nem felel már meg a környezetnek és a kornak. A bejegyzés szerint felújításnak kell történnie, amely amellett, hogy kiszolgálja a turistákat és a helyieket Petőfi álmának megfelelően, ahogy a költő írta “a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán" - áll a bejegyzésben.
Az új kulturális központ tervezésére kiírt pályázatban azonban már azt írják, hogy a projekt kiindulási pontnak tekinti a művelődési központ, valamint az abban elhelyezkedő könyvtár és a régi pártház elbontását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyibe került Elon Musk politikai karrierje – számokban a Tesla vesztesége
