A kínai Semcorp, a világ legnagyobb akkumulátorelválasztó fóliát gyártó cége debreceni gyára június közepén kezdi meg a tesztüzemet. Az őszi indulásig fokozatosan helyezik üzembe a nyolc gyártósort.
- A gyárat 2021-ben kezdték építeni,
- a 65 milliárd forintos beruházáshoz az állam 13,5 milliárd forinttal járult hozzá.
- Jelenleg 445 főt foglalkoztatnak, a toborzás folyamatos, a létszámot néhány hónap alatt 800-ra szeretnék emelni.
Wolf Csaba, a Semcorp Hungary Kft. alelnöke a vg.hu-nak elmondta:
a nemrég elkészült üzem minden szükséges engedéllyel rendelkezik, így már tesztelik a lítiumion-akkumulátorokhoz készülő szeparátor fóliák gyártását; a gyártósorokról kikerülő első osztályú termékek elviekben már ebben a fázisban piacra kerülhetnek, a harmadik negyedévtől pedig elindulhat a sorozatgyártás is.
Az alapfóliagyártó üzem kapacitása meghaladja a fóliázóüzemét, ezért az itt előállított termékeket a Semcorp más gyárai, például az Ohióban épülő, év végére elkészülő üzem, vagy külső megrendelők is felhasználhatják.
A cég már most a bővítésen dolgozik, és Debrecen mellett Pécs is felmerült egy újabb ütem lehetséges helyszíneként.
Az alelnök szerint a közműfejlesztés nem tud lépést tartani az iparosítás tempójával, így előnyben részesítik a már meglévő telephelyeket, ahol víztakarékos technológiákat vezetnek be.
Wolf Csaba hangsúlyozta: a Semcorp alapvetően műanyagipari vállalkozás, hiszen polietilénből gyárt műanyag fóliát, szerinte sem a tevékenységük, sem az akkumulátorgyártás nem terheli jobban a környezetet, mint például a gyógyszergyártás.
A Kínában tíz gyárral rendelkező Semcorp partnerei között ott van az LG, a Panasonic és a Samsung is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik