A Kunplast-Karsai Műszaki Műanyagipari Rt. (KKMM) Magyarországon elsőként auditáltatta minőségbiztosítási rendszerét az ISO TS 16949/2002 szabvány szerint. Információnkat Alter Róbertné, a KKMM vezérigazgatója megerősítette, tájékoztatása szerint a belga AIB-Vincotte International S.A. a napokban végezte el a kiskunfélegyházi székhelyű cégnél a minőségi tanúsítványhoz szükséges auditálást. A KKMM a Suzuki magyarországi gyárának közvetlenül, valamint németországi üzleti partnerein keresztül több nyugat-európai autógyártónak - például BMW, Genaral Motors - szállít különféle hőre lágyuló és hőre keményedő autóalkatrészeket. Fémalkatrészeket - kézifékbakot és alumínium hőpajzsokat - gyárt az előbbieken kívül a Porsche és a Rover autógyáraknak. Emellett műanyagipari gyártószerszámokat is készít. Tavaly összesen 2,3 milliárd forint árbevételt ért el a KKMM, idén 2,45 milliárdot tervez. Alterné szerint termékeik csaknem felét idén is exportálják. A KKMM az idén fejezi be a két évvel ezelőtt megkezdett teljes körű rekonstrukciót, melynek keretében új termelőberendezéseket vásároltak, összesen mintegy egymilliárd forint értékben. A jogelőd céggel együtt négy évtizedes múltra visszatekintő KKMM az 1992-es privatizáció óta működik önálló társaságként, és 250 millió forintos alaptőke-emelés révén két évvel ezelőtt került a Karsai Holding Rt. érdekeltségébe (NAPI Gazdaság, 2000. január 21., 5. oldal). Alaptőkéje most 660 millió forint. Bubrik Gáspár