Több száz üzlet bezárását tervezi a Magyarországon is régóta jelenlévő textildiszkont, a KiK, amely a Német Hírügynökséggel közölte: az összesen mintegy 32 ezer alkalmazottnak munkát adó multihálózat a megszűnő boltokból utcára kerülő alkalmazottaknak további foglalkoztatást biztosítana.
A halálra ítélt üzletek pontos számát a Tengelmann Csoporthoz tartozó, Bönenben található anyavállalat még nem erősítette meg, de sajtóértesülések szerint csak Németországban 400 KiK-egység húzhatja le a rolót – írja az Oe24.
Nem múlt el nyomtalanul a piac felfordulása
Emlékeztetnek: a múlt héten Patrick Zahn vezérigazgató váratlanul távozott a vállalattól.
A ruházati és háztartási cikkeket, lakástextileket, parti- és ajándéktárgyakat, játékokat és dekorációs eszközöket kínáló áruházlánc mostani közleményében rámutatnak a kiskereskedelmi vállalatok elmúlt években változó piaci körülményeire.
Ezek közé tartozik az elnehezült versenyképesség, a tartós infláció, az észrevehető fogyasztói vonakodás és az ellátási láncok átmeneti zavarai.
A trendek pedig a KiK-nél is nyomot hagytak, de a cél az, hogy a vállalat fejlődjön, ezért vizsgálják a meglévő struktúrákat a költséghatékonyság szempontjából valamennyi országban, ahol jelen vannak – idézi a lap.
A veszteséges üzletekben kezdhetnek aggódni
A német márka racionalizálása több külföldi leányvállalatot érint a következő hónapokban: az 1994-ben alapított óriásvállalatnak körülbelül 4200 üzlete van 14 európai országban, amelyek többsége nyereséges, ezeket nem tervezik bezárni.
A Kik-ek közül 2400 csak Németországban található, ahol 19 ezer embert foglalkoztatnak, míg az osztrák piacon több mint 220 boltot jegyeznek.
A KiK (amely a „Vásárló a király” márkanév rövidítése) 2008 óta képviselteti magát Magyarországon, több mint 100 üzlettel.
A müncheni székhelyű Tengelmann csoport aktív családi befektető holdingként olyan nagy kiskereskedőket foglal magában, mint az OBI barkácsáruház és a KiK, illetve ingatlanvállalatot, energiatanácsadó céget, biztosítótársaságot, továbbá a Tengelmann Audit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés