Az űrben szerzett élményeiről számolt be Kapu Tibor kutatóűrhajós Cserényi Gyula kiképzett kutatóűrhajós társaságában a Millenárison szervezett közönségtalálkozón. Magyarország második űrhajósa a Facebook-oldalán vasárnap közzé is tett egy felvételt, amelyen egyik legifjabb rajongójával beszélget.
A videóban egy űrhajós jelmezbe öltözött kisfiú arra a kérdésre, szeretne-e űrhajós lenni, heves bólogatással válaszolt, majd ő is feltett egy kérdést Kapu Tibornak: „Hol hagytad az űrhajód?"
„Odafent hagytam" - hangzott a válasz, majd közös fotózkodáson örökítették meg a nagy találkozást.
Kapu Tibor az Axiom-4 misszió tagjaként június 25. és július 15. között járt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), ahol 25 tudományos kísérletet hajtott végre a HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében.
Elmondták, 2024 augusztusában kezdték meg az amerikai kiképzési szakaszt, döntő részben Houstonban zajlott a felkészítés, a NASA, az Axiom Space és a SpaceX által. Mind a NASA, mind a SpaceX képzés gyakorlatias volt, a vészhelyzeteket szimulálták, többször végigmentek a folyamatokon.
Kapu Tibor a csapatmunkát emelte ki, mint mondta, a küldetésben összesen legalább ezren vettek részt.
A két űrhajós külön videoüzenetben köszönte meg a hatalmas érdeklődést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye