Támadás ért vasárnap egy teherhajót a Vörös-tengeren Jemen partjai előtt, ez volt az első ilyen incidens április közepe óta.
A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO), és a hajózási biztonsággal foglalkozó Ambrey brit magáncég szerint
a libériai zászló alatt hajózó, görög tulajdonban lévő Magic Seas léket kapott és vízbetöréssel küzd. A teherhajót mintegy 95 kilométerre a jemeni Hodeida kikötőjétől érte támadás. A Magic Seast nyolc kisebb hajóról lőtték gépfegyverekkel és aknavetőkkel. A teherhajó biztonsági személyzete viszonozta a tüzet.
Egyelőre senki nem jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Ez az első ilyen jellegű támadás a térségben április közepe óta. Az Iránnal szövetséges húszi lázadók 2023 novembere óta több mint száz támadást követtek el a régión átvonuló hajóforgalom ellen, aminek során két hajót elsüllyesztettek, egyet lefoglaltak és legkevesebb négy tengerész életét vesztette.
Számos hajózási vállalat kénytelen volt átirányítani teherhajóit más útvonalakra, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia pedig csapásokat mért a síita felkelők állásaira.
Májusban Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy felhagy a húszik bombázásával, mivel a lázadók beleegyeztek abba, hogy nem zavarják tovább a teherforgalmat a fontos kereskedelmi útvonalon.
Júniusban azonban a húszik már azzal fenyegettek, hogy megtámadják az amerikai hajókat a Vörös-tengeren, ha az Egyesült Államok csatlakozik az Irán elleni izraeli légitámadásokhoz – adott hírt róla az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól