Kolumbusz Kristóf 1493. november 11-én, második útja során felfedezett egy 25 km²-es földdarabot a Karib-tengeren, amit bátyjáról, Bertalanról nevezett el. Az évszázadok során a sziget volt spanyol, holland, francia és svéd fennhatóság alatt is, azonban 1878-ban közel egy évszázad után visszakerült Franciaországhoz. A svédeknek még XVI. Lajos adta oda a szigetet, ahol a kevés termőföldön fekete rabszolgák és szegény fehérek osztoztak, a svéd uralom alatt azonban Gustavia kikötővárosa jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolított, így a jólét és a népesség is nőtt. A rabszolgaság 1847-es eltörlése után a fekete lakosság azonban szinte teljesen elhagyta St. Barth-ot, hogy jobb életfeltételek után nézzen más, nagyobb szigeteken, így a gazdasági teljesítmény is jelentősen visszaesett, és a sziget ismét csak eljelentéktelenedett.

Ma azonban ez a korszak kapóra jön a kommunikációban: mint a Luxury Tribune luxusipari szaklap írja, St. Barth ingatlanosai szívesen emelik azt ki, hogy a helyi lakosság itt nem kevert etnikailag, kissé azt sejtetve, mintha itt nem is lett volna rabszolgaság egykor. A sziget lakossága az 1950-es évekig folyamatosan fogyott, a nyomor elől a jobbára mezőgazdaságból és halászatból élő emberek a szomszédos szigetekre vagy az amerikai kontinensre migráltak. 1957-ben azonban az amatőr vitorlázó, idősebb David Rockefeller egy karibi útja során felfedezte magának a szigetet és vásárolt rajta egy 27 hektáros telket, majd később ebből eladott egy részt barátjának, Edmond de Rothschildnek is, és hamarosan a világhírű balett-táncos, Rudolf Nurejev is szomszéd lett itt. 

Kapcsolódó

Egyre több amerikai jómódúnak lett aztán villája errefelé, így St. Barth a luxusturizmus szinonimájává kezdett válni. Ma a szigetnek több mint 12 ezer állandó lakosa van és évente több mint 300 ezer turistát fogad, akiknek 80 százaléka amerikai. Ez azonban nem mindenkinek tetszik.

A szigeten nyaralóval rendelkezőknek és a helyben letelepedett szupergazdagoknak már több évtizede nagy félelme ugyanis, hogy a kevésbé tehetősök tömegével kell egy levegőt szívniuk, és St. Barth is hamarosan St. Tropez sorsára jut, ahova válogatás nélkül özönlik a nép nyaranta. E félelmekre reagálva Gustavia bolttulajdonosai és lakói 1996 januárjában tiltakozást szerveztek a szigetre egynapos látogatásra érkező óceánjáró turistahajók ellen, amelyek számát a sziget vezetése korlátozta is. Napjainkban Saint-Barthélemy még mindig elsősorban az elszigetelt exkluzivitást testesíti meg, miközben egyszerre képviseli a trópusi egzotikumot, a francia kifinomultságot és az euro–amerikai kozmopolitizmust.

Ahol jó befektetés ingatlanba invesztálni

A fentebb említett Rockefeller-birtok 2023 áprilisában ismét a szigetre irányította a nemzetközi figyelmet, ugyanis rekordáron, 135 millió euróért kelt el. Persze, az 1980-as évekre minden ingatlan értéke és az ideiglenes szálláshelyek árai is rendkívül megemelkedtek, holott St. Barth megközelítése mindmáig nehéz maradt: csak kis repülőgépek tudnak leszállni, az óceánjárók nem tudnak kikötni, és a szigeten nincs tömegközlekedés sem, ellenben a luxusjachtokat örömmel fogadják. Az árak a 2008-as gazdasági válság miatt sem estek vissza, és mivel a 2017-es Irma hurrikán után a sziget rendkívül gyorsan talpra állt, ez erősen növelte a befektetői bizalmat. 

Az ingatlanok értéke hirtelen 20 százalékkal megnőtt, majd jött a COVID-válság, ami ismét kedvezett a szigetnek, az árak újabb 20 százalékkal emelkedtek. Ez az időszak példátlan lendületet adott a rekordmértékű tranzakcióknak, ami jelentősen csökkentette a kínálatot, és természetes módon felhajtotta az ingatlanárakat.

Manapság a piac stabil ugyan, de a kamatlábak emelkedése lelassította a befektetői lendületet. Ettől függetlenül egy kétszobás, 50-60 m²-es apartmant a tervezőasztalról itt még mindig 3 millió euró fölött hirdetnek, az ingatlanárak 1-60 millió euró között mozognak, a négyzetméterenkénti árak tíz év alatt 70 százalékkal nőttek. „Ugyanott tartunk, mint Monaco hét évvel ezelőtt” – jegyzi meg a lapnak egy helyi ügyvéd. A sziget közössége jelenleg korlátozza a gigantikus villák építését, elvileg hogy az új ingatlanok jobban illeszkedjenek a helyi tájba. A tranzakciók inkább meglévő villákra irányulnak, mint üres telkekre, mivel a beépítési engedélyek egyre nehezebben megszerezhetők. Ez az önkormányzati döntés a bontásoknak kedvez, avagy még nagyobb és szebb luxusvillák épülnek a korábbiak helyén.

Kép: Unsplash

Persze, nem kell mindenkinek magántulajdont szerezni, csillagászati áron bérelni is lehet. Guillaume Bichot, a Le Barth Villa Rental ügynökség ügyvezetője szerint a szigeten most körülbelül 1000 kiadó villa érhető el. A kínálat változatos a tengerparti nyaralóktól egészen az ultramodern rezidenciákig, amelyek mellé természetesen privát transzfer, 0–24 órás concierge-szolgálat, napi reggeliszállítás és szobaszerviz is jár.

Az elit érdekei mindenekfelett

Gustavia csillogó luxusbutikjai (legyen szó a Louis Vuittonról, a Cartier-ról vagy az Hermésről) és privát strandklubjai mögött azonban egy mély társadalmi feszültség lappang. St. Barth paradoxona, hogy egyrészt menedék az ultragazdagok számára (a többi karibi szigethez képest kiemelkedően jó ugyanis itt a közbiztonság), miközben képtelen elszállásolni a szigetet és a luxusvillákat működtető dolgozókat, a hoteleknek és az éttermeknek is más szigeteken kell munkásszállásokat foglalniuk, mivel itt egyetlen kicsi szoba többe kerül, mint egy átlagos háromszobás párizsi lakás.

„A fiam a barátnőjével egy hajón alszik, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy a szárazföldön éljenek, pedig mindketten dolgoznak” – nyilatkozta a Luxury Tribune-nak egy helyi ingatlankezelő. És ebben nem is lesz változás, mivel a tulajdonosok inkább vállalják azt a kockázatot, hogy ingatlanjaik ideiglenesen üresen maradnak, és így elesnek a pénzügyi haszontól, mintsem, hogy a „részleges demokratizálódás” stratégiáját kövessék, ami a lokáció szimbolikus leértékelődéséhez vezethetne. Mint a szigetről írt, szociológiai terepmunkán alapuló tanulmányában a Bruno Cousin és Sébastien Chauvin szerzőpáros rámutat, a helyi „uralkodó osztály” politikai befolyását is felhasználja ehhez. A XX. század utolsó évtizedeiben és a XXI. század elején egyértelműen egy milliárdos fehér férfielit birtokolta itt a hatalmat, és ők ismerik el vagy tagadják meg, hogy a szigeten letelepedett bevándorlók hivatalos tartózkodási jogot kapjanak – ami francia állampolgárok esetében helyhatósági szavazati jogot is jelent, ami a helyi elit befolyását és érdekérvényesítő képességét is erősítheti vagy gyengítheti.

A földszerzési korlátozások és a kirekesztő ingatlanárak lehetetlenné tették a munkás- és középosztálybeli bevándorlók számára, hogy lakás- vagy háztulajdonossá váljanak a szigeten, elriasztva ezzel őket a hosszú távú letelepedéstől. A régi vagyonos családok és az új ipari és technológiai elit keveredése a szórakoztatóipar moguljaival egy sajátos közösséget hozott itt létre olyan hírességekkel, mint Bill Gates, Roman Abramovics, Steven Spielberg, John Travolta vagy Brad Pitt. Mint a kutatók írják, a korlátozások az ő társadalmi és gazdasági státuszuk emelkedéséhez vezetett St. Barth vonatkozásában, így tovább erősítve a sziget „kollektív, burzsoá kulturális befelé fordulását”. Továbbá a kedvükért meghozott széleskörű, adómentességnek is felfogható adócsökkentés előidézheti egy offshore pénzügyi központ fokozatos kialakulását a Párizstól mindinkább autonómabbá váló elit lakóparadicsomban.

A szerző luxusszakértő, az Index munkatársa.