Alkotmánysértőnek minősítette hétfői ülésén a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
A deficitcsökkentő kormányzati intézkedések sorában kidolgozott nyugdíjreform ellen a legfelsőbb bíróság (ICCJ) emelt óvást. A legfőbb instancia szerint
az igazságszolgáltatás függetlensége csorbulna azáltal, ha – a jogszabály előírásai szerint – a bírák és az ügyészek utolsó nettó bérük alig 70 százalékát kapnák meg nyugdíjként a jelenlegi 100 százalék helyett, és nekik is fokozatosan 65 évre emelkedne a nyugdíjkorhatáruk a jelenlegi 48-ról.
Bolojan korábban úgy nyilatkozott: kormányának nem lesz hitele újabb reformokat bevezetni, ha az igazságügyi reform alkotmányellenesnek bizonyul.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat