A húsvét kiemelkedő időszak a fogyasztás és azon belül elsősorban az élelmiszer-kiskereskedelem szempontjából, ebben az időszakban a vásárlói kosárérték akár 15 százalékkal is magasabb lehet az átlagosnál. Különösen megnő a hagyományos húsvéti élelmiszerek és termékek, mint a tojás, a sonka és a csokoládé iránti kereslet – írta összefoglalójában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
Csokinyuszi, csokitojás
A húsvéti csokoládék kapcsán az idén 10-15 százalék közti áremelkedés várható a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, amely mögött elsősorban a kakaó világpiaci árának emelkedése áll:
- míg 2023 tavaszáig 2-3 dollárt fizettek kilogrammjáért, 2025 januárjára 10 dollár/kg fölé emelkedett a világpiaci ára.
Tojás
A magyar tojásárakat elsősorban a nemzetközi folyamatok (madárinfluenza pusztítása), a forintárfolyam alakulása, a gabona- és energiaárak változásai befolyásolják, december óta 20 százalék volt az infláció a tojás esetében. Ez a termék is bekerült a kormány által bevezetett árrésstop hatálya alá, így március 17-től az árrés nem haladhatja meg a 2025. január hónapban alkalmazott átlagos árrés mértékét és legfeljebb 10 százalék lehet.
Tojásárkrízis fenyeget húsvétkor
A tojás árának alakulása továbbra is kérdéses, mivel a háttérben összetett piaci folyamatok állnak, miközben az amerikai tojáskrízis az elmúlt évek egyik legsúlyosabb élelmiszerpiaci problémájává vált.Sonka
A magyar családok átlagosan 21 milliárd forintot költöttek 2023-ban húsvéti sonkára és más füstölthús-készítményekre, amely az éves mennyiség 41 százalékát tette ki. Egy átlagos magyar háztartásban 2,3 kilogramm húsvéti sonka és füstölt hús fogyott. A 2022-2023-as magas élelmiszerinfláció következtében a vásárlók közül többen fordultak a gyengébb minőségű termékek irányába. Az élelmiszerinfláció csillapodásával idén várhatóan kétféle trend bontakozik ki a sonkák tekintetében:
- a prémium sonkák iránti kereslet növekedése,
- valamint az olcsó, gyorspácolt, saját márkás termékkör fejlődése.
Bolti körkép: ne várja meg, hogy verekedni kelljen a húsvéti sláger élelmiszerekért
Itt az Economx kisokosa: megkérdeztük az üzletláncokat, hol mit érdemes venni, és milyen kínálattal készültek az ünnepre.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció