A közelgő holland választások egyik fő beszédtémája az oktatás: egyesek szerint túl sok külföldi tanul az országban, ezt pedig mindenképp korlátozni kellene, az egyetemi szövetség azonban ezt nevetségesnek tartja.
A Brexit óta Németország és Ausztria után Hollandia lett a harmadik legnépszerűbb célállomása a magyar diákoknak, ám angol nyelvű képzéseik miatt az európai diákok is szívesen választják egyetemeiket. Ennek következtében pedig egyre nagyobb problémát jelent a lakhatás, amit ugyan próbálnak kollégiumok építésével megoldani, ám viszonylag kevés sikerrel.
Az ezzel kapcsolatos vita annyira elfajult, hogy
felmerült az angol nyelvű képzések, illetve az országba beengedett külföldi diákok számának csökkentése,
és ezt még helyi diákszövetségek is támogatták. A holland kormány pedig, amely szintén támogatta az elképzelést, nyáron elbukott, így a választási kampány most nagyrészt erről a kérdéskörről szól.
A The Guardian cikkére hivatkozva a HVG azt írja, hogy az ország öt éven belül munkaerőhiánnyal szembesülhet a rengeteg külföldi diák miatt, akik tanulmányaik után elhagyják Hollandiát. A Nieuw Sociaal Contract párt vezetője,
Pieter Omtzigt ezért az javasolja, hogy korlátozzák évi 50 ezer főben az éves migrációt, amelybe már a tanulókat is beleszámolnák.
A holland egyetemek szövetsége (UNL) viszont azt mondja: „a holland diákok igenis sokat tanulnak a nemzetközi hallgatóktól, sok munkatársunk külföldről érkezik, gazdaságunk nagyon nyitott. Tehát olyan emberekre van szükségünk, akik a legmagasabb szinten tudnak beszélni és írni angolul.”
Hollandiában 2005 és 2022 között megháromszorozódott az angol nyelvű képzésekre járó nemzetközi hallgatók száma, az UNL szerint az ország 340 ezer diákjának 26 százaléka külföldi – közli a The Guardian.
Ezek a diákok egyre szorulnak ki az elit egyetemekről
Az amerikai főiskolák és egyetemek nemzetközi hallgatóinak száma már majdnem visszaállt a világjárvány előtti szintre. Ebben nagy segítséget jelent, hogy az Egyesült Államokba érkező indiai diákok arányának növekedése ellensúlyozza a Kínából származó hallgatók részvételének csökkenését. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat