Hatodik alkalommal rendezték meg hazánk legnagyobb építéstudományi hallgatói rendezvényét.
A DUNA GROUP Szabadegyetemen a jelenlevők három napon át betekintést nyerhettek az út- és hídépítés mindennapjaiba, az infraBIM technológiai alkalmazásába, és abba, hogyan befolyásolják a környezetvédelmi szempontok a kivitelezési folyamatokat – írja a Magyar Építők.
A magyar építőipar következő mérnökgenerációját megszólító eseményt szeptember 26-án a DUNA GROUP budapesti irodájában indították útjára. Az ezt követő két napban pedig
az ország egyik legnagyobb infrastruktúra-beruházását, a mohácsi Duna-hidat és az ahhoz tartozó úthálózat kivitelezését is meglátogatták a hallgatók.
A fiatalokat célozták meg a szervezők, és az útépítést, hídépítést és az infraBIM használatát elméletben, valamint terepen is megismerhették a hallgatók.
Azt írták,
immár hagyományt teremtett a szabadegyetem azzal, hogy hidat képez az egyetemi elmélet és az iparági gyakorlat között.
Egyébként a mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat költsége a különböző források szerint úgy 300-320 milliárd forint, de a legfrissebb hírek már 389 milliárd forintról szólnak.
Így áll most az évszázad baranyai hídépítése
120 évet kellett várni az új mohácsi Duna hídra, amely építésén javában zajlottak a munkálatok. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz