Semmilyen módon nem fogják lezárni a Halászbástya alsó szakaszát – jelentette be az I. kerület polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerda este. Böröcz László elmondta, a Halászbástya alsó szakaszának fizetőssé tételével az önkormányzat kiadásait fedezték volna, elősorban a kerület köztisztaságára fordított összeget.
Böröcz szerint jó volt az ötlet, külföldön sok helyen van példa arra, hogy a hasonló látnivalók fizetősek, a prágai Arany utcácskába is pénzért lehet csak bemenni. A Halászbástya egy része ráadásul 1995 óta fizetős, és ezzel senkinek nem volt baja.
A kordonok 260 ezer forintba kerültek, de a lezárás egy napja alatt az előző év azonos időszakához képest plusz egymillió forint bevételhez jutottak a belépőjegyek eladásából – tette hozzá a polgármester.
Böröcz szerint az önkormányzat feladata, hogy képviseljék a kerületieket, és meg kell teremteniük az egészséges együttélés lehetőségét a lakók és a turisták között.
A fekete kordont sokan, köztük Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is bírálta, abszurdnak és méltatlannak találta az eljárást. A negatív visszajelzések vezettek ezután ahhoz, hogy Böröcz László I. kerületi polgármester még január 3-án utasítást adott a kordonbontásra.
A Halászbástya felső terasza továbbra is fizetős marad. A teljes árú jegy 1200 forintba, az 50 százalékos kedvezményes jegy ára pedig 600 forintba kerül.
Így menekül meg a kommunista sötétségtől a Budavári Palota
1974-ben a Budavári Palota A épületébe, vagyis északi szárnyába költöztették a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumot. Előtte azonban a palota homlokzatát jórészt megfosztották szobraitól, díszeitől, illetve megszüntették a palota csodás termeit is. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek