Az I. kerületi polgármester január 3-án, péntek reggel utasította az önkormányzat városüzemeltetési munkatársait, hogy bontsák el azt a kordont, amit pár nappal ezelőtt állítottak fel a Budai Várban, a Halászbástyánál.
„Egyértelmű volt a visszajelzések alapján, hogy látvány szempontjából sem volt megfelelő ez a megoldás” – mondta Böröcz László a Telexnek.
December 12-én fogadta el az I. kerületi közgyűlés a Halászbástya területének lezárásáról szóló indítványt, így január elsején kordon jelent meg a Halászbástya alsó részén, és tábla is hirdette, hogy mostantól 1500 forintos jegy megfizetésével lehet csak kinézni a Dunára, erről itt írtunk.
A közgyűlés egy 30 napos tesztidőszakra állította fel a kordont, de a lehatárolást január 3-án a polgármester megszüntette, és nem is állítják vissza. Böröcz László szerint Budai Vár óriási terhelés alatt van, szerinte növelni kell a turizmusból származó bevételeket, de a tapasztalatok alapján a terület alapú lehatárolás helyett a szolgáltatás irányába mozdulnak majd el.
A Halászbástya lezárása miatt Karácsony Gergely főpolgármester azt írta a közösségi oldalán, abszurdnak és méltatlannak tartja az eljárást.
A Halászbástya felső terasza továbbra is fizetős marad. A teljes árú jegy 1200 forintba, az 50 százalékos kedvezményes jegy ára pedig 600 forintba kerül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy