2025. július 7-8-án nagy erejű viharok rázták meg az országot, a kárbejelentések száma folyamatosan nőtt az elmúlt egy hétben, pár nap alatt közel 15.000, lakás és társasházzal kapcsolatos bejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz – írta közleményében a társaság.
A lakóingatlanokban a legnagyobb károkat
- a lecsapó viharok,
- a villámlás,
- illetve a jég okozta.
A kárkifizetések összege a Generali Biztosító adatai szerint megközelíti a 3.5 milliárd forintot.
Pár nap alatt annyi bejelentés érkezett, mit máskor másfél hónap alatt.
A legtöbb kárbejelentés
- Hajdú-Bihar;
- Pest;
- Csongrád és Békés vármegyéből érkezett.
A július eleji viharokat a legjobban szenvedte meg
- Debrecen,
- Szeged,
- Vecsés,
- Hódmezővásárhely,
- Hajdúszoboszló,
- Orosháza,
- Derecske
- és Pécs.
Legutóbb 2023 augusztusában érkezett ilyen kiemelkedő darabszámú – 17.000 – bejelentés vihar kapcsán a Generali Biztosítóhoz. Ezt megelőzően 2015-ben és 2016-ban volt viharok tekintetében intenzív a július, 15-15.000 viharkárral.
Ám a viharok tekintetében 2010 volt kimagasló.
Ekkor a biztosító adatai szerint a nyári hónapokban 3 évnyi mennyiségű viharkár történt májusban és júniusban összesen 75 ezer bejelentés érkezett, de még augusztus folyamán is érkezett közel 20 ezer elemi és viharkárral kapcsolatos ügyben kellett intézkedniük.
Három nap alatt, több mint 7,5 milliárd forint kárt okozott a lakásokban a vihar Magyarországon
Ez lakásonként 165 ezer forintot jelent. Korábban a MABISZ vezetője az Economxnak elárulta, a klímaváltozás hatásai mindenki számára érezhetők, az általuk okozott károk elleni fedezetek megtalálhatók minden hazai lakásbiztosítási szerződésbenA Generali megelőzésképpen tanácsolja:
- Rendszeresen tájékozódjunk az aktuális időjárásról.
- Ha erős szél várható, zárjuk be az ablakokat, vigyük védett helyre a szabadban lévő vagyontárgyainkat, autóval pedig, ha lehet, ne parkoljunk fa alá.
- Ha vihar is várható, érdemes áramtalanítani az elektromos eszközöket, de a villámvédelemmel ellátott elosztók is megoldást jelenthetnek, de tartsuk szem előtt, hogy egy közeli villámlás még így is kárt tehet az eszközeinkben a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozáson keresztül.
- Ha kertes házban lakunk, mindig tartsuk tisztán az épület ereszeit és csatornáit, hogy a lezúduló csapadékot megfelelően el tudják vezetni.
És ami a legfontosabb, legyen biztosításunk az ingatlanon, de arra is, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká – legalább évente aktualizáljuk biztosítási szerződéseinket. Ha mégis megtörtént a baj és kárunk keletkezett, akár videós kárrendezéssel, egy okostelefon segítségével, bizonyos esetekben már percek alatt rendezhető a kár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs, az beszél
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat