Bár teljesen hektikus az elektromos autók piaca, néha felpörög, aztán lelassul, azért egyre kisebb teret enged majd a belső égésű motoros autóknak, de vannak olyanok, mint például a Ford Mustang, amelyek egyelőre nem engedik el a technológiát – írta meg a Totalcar. A hírt az Automotive News szivárogtatta ki állítólag a Ford belső köreiből, miszerint a Mustang még a 2030-as években is megtartja a belső égésű motort, azon belül pedig a V8-at.
A döntés hátterében a legfontosabb tényező, hogy a megfizethető sportautók világában egyelőre nem túl népszerű az elektromos technológia.
Jó példa a Dodge, amely a Charger és Challenger szériák helyett kijött az elektromos Daytona Chargerrel, és annyira nem vitték az új típust, hogy előrehozták a sorhatos motor fejlesztését.
A Ford vezetője, Jim Farley egy interjúban egy dolgot azonban megígért,
soha nem fognak teljesen elektromos Mustangot gyártani.
Félig-meddig azonban utolérheti majd az elektromosítás a Mustangot, hiszen a Ford az utóbbi időben több nagy teljesítményű elektromos hajtásláncot is tesztelt. A vállalat vezérigazgatója még 2024-ben bejelentette, hogy olyan megoldásokon dolgoznak, amelyeket teljesítményorientált autókban is fel tudnak majd használni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste