Megkezdte a húsvéti sonkák, gyümölcslevek és gluténmentes termékek vizsgálatát a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal közösen a magyar családok és fogyasztók védelme érdekében – közölte az NKFH sajtóosztálya. Azt írták, a laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzés célja a fogyasztókat megtévesztő termékek kiszűrése, valamint az élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő tételek vizsgálata.
A vizsgálatok kiterjednek a nyers és hőkezelt sonkákra, a gyümölcslevekre, valamint a gluténmentes termékekre egyaránt.
Hozzátették,
a nyers sonkák és a gyümölcslevek esetén a vizsgálatok célja a címkén feltüntetett megnevezés és tápértékadatok valódiságának az ellenőrzése a jogszabályok és a Magyar Élelmiszerkönyv által meghatározott előírások teljesülésének szempontjából.
Egészségi okokból kiemelten fontos, hogy a gluténmentes jelöléssel forgalomba hozott élelmiszerek ténylegesen megfeleljenek a jelölésben foglaltaknak – közölték.
Emlékeztettek arra, hogy az erre vonatkozó uniós rendelet szerint egy élelmiszer akkor nevezhető gluténmentesnek, ha annak gluténtartalma – a végső fogyasztó számára értékesített alakban – legfeljebb 20 milligramm kilogrammonként.
Az NKFH akkreditált élelmiszer- és vegyipari laboratóriuma gluténmentes vagy annak mondott
- kenyereket,
- száraztésztákat,
- kenyér-, palacsinta-, pizza-, süteményporokat,
- kekszeket,
- liszteket
- zabitalokat egyaránt vizsgál.
A szezonális ellenőrzéseket a korábbi évek ellenőrzési adatai is indokolják.
A legutóbbi ellenőrzések során a vizsgált
- sonkák 25 százaléka nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, azoknak ugyanis túlzottan magas volt a sótartalmuk.
- Gyümölcslevek esetén ugyanakkor a cukortartalomra vonatkozó előírások a vizsgált termékek mindössze két százalékánál nem teljesültek,
- míg a gluténmentes termékek vonatkozásában a kifogásolási arány csupán 5 százalék volt
– ismertették.
Az NKHF felhívta a figyelmet arra, hogy ha a laboratóriumi mérések eredményei szerint a vizsgált termék nem elégíti ki az adott terméktípusra vonatkozó követelményeket, akkor az alkalmazott jelölés alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére, ez esetben a fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indít.
A közleményben idézték Pintér Istvánt, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság elnökét, aki elmondta, hogy a vizsgálatok minél szélesebb körű lefolytatása érdekében lesznek mintavételek bevásárlóközpontokban, áruházláncokban, üzletláncokban, élelmiszerboltokban, vásárcsarnokokban, piacokon és az adott termékeket árusító kiskereskedelmi egységekben egyaránt. Ha a vizsgált termék jelölésével megtévesztik a fogyasztókat, akkor a hatóság haladéktalanul eljárást indít.
Forradalmi magyar találmány segíthet kiszűrni az egészségre káros anyagokat
A Szegedi Tudományegyetem és a Mertcontrol Hungary Kft. berendezése olyan roncsolásmentes vizsgálatot tesz lehetővé, amellyel a toxinanalízis eredményei hozzájárulhatnak a legjobb növényvédelmi eljárások kiválasztásához. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná