Kevés ikonikusabb autómárka létezik, mint a Ferrari és a Lamborghini, és úgy tűnik, hogy ez a rivalizálás nemcsak a versenypályákon, hanem a hazai használtautó-kereskedelem világában is élénken zajlik. A Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első félévét összegző adatai alapján a Lamborghini-modellek vitték a prímet, de a Ferrari több típussal is bekerült a legkeresettebb szupersportautók közé.
A portál keresési statisztikái alapján összeállított 10-es lista élére
- a Lamborghini URUS került, ami részben a SUV-szegmens térnyerésének is betudható. Az URUS iránti keresések mögött ráadásul egy viszonylag fiatal kínálat áll: az autók átlagéletkora alig 2,7 év, míg az átlagos hirdetési ár 119 millió forint fölött van.
- A második helyen szintén egy Lamborghini-modell, a Huracán szerepel, 95 milliós átlagárral és 3,3 éves átlagéletkorral
Az érdeklődők száma alapján tehát a Lamborghini vezet, viszont a Ferrari összességében több modellel van jelen a top 10-ben.
Érdekesség, hogy a lista két legfiatalabb modellje – a Ferrari 296 GTS és a 296 GTB – különösen magas áron, 127–153 millió forint között mozog, ami mutatja, hogy a vadonatúj szupersportautókra is mutatkozik kereslet.
Nem meglepő, hogy a két ikonikus szupersportautó-gyártó, a Lamborghini és a Ferrari hazánkban is stabil piaccal rendelkezik, különösen úgy, hogy mindkét márka hivatalos kereskedelmi és szervizháttérrel is jelen van Magyarországon. Ugyanakkor a használtautó-piac kínálja az igazi különlegességeket: azokat a klasszikus vagy már nem gyártott modelleket, amelyek nemcsak hétköznapi használatra, de akár gyűjtői befektetésként is relevánsak.
A hazai keresési toplista élére két Lamborghini-modell került,
- közülük is toronymagasan az URUS vezet.
- A második helyezett a Huracán, amely bár hivatalosan már kivezetésre került, továbbra is egy aktuális, erős karakterű modell a márka kínálatában.
- A harmadik helyen a Ferrari egyik leginkább elérhető modellje, a California szerepel, amelynek átlagára jelenleg 40 millió forint körül alakul.
A két márka korszakos zászlóshajói, a Lamborghini Aventador és a Ferrari F8 Tributo – a LaFerrarit nem számítva – továbbra is keresettek a hazai használtautó-piacon.
Tapasztalataink szerint ez részben spekulatív érdeklődésnek is betudható: egyik modell sincs már gyártásban, elérhetőségük pedig korlátozott, ami várhatóan csak tovább emeli értéküket a következő években – emelte ki Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu Senior Brand Managere.
A legenda szerint Ferruccio Lamborghini eredetileg traktorokat gyártott és azért alapította meg a saját autómárkáját, mert egy személyes konfliktus után úgy érezte, jobban tud sportautót építeni, mint Enzo Ferrari.
Siessen, aki használt autót venne, hónapról hónapra drágul a kínálat
Öt és fél millió forint az átlagos kínálati ára most egy használt személygépkocsinak, ez 70 ezerrel több, mint a múlt hónapban volt. Itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni