Egész éjszaka több ezer ember állt sorba, hogy lerója tiszteletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában. A vatikáni templomba eredetileg éjfélig  lehetett volna belépni, de a hatalmas tömegre való tekintettel ezt meghosszabbították. 

Hajnali fél ötig tartott nyitva a római Szent Péter-bazilika kapuja, hogy a várakozó több ezer ember búcsút vehessen Ferenc pápától. Reggel hét órától ismét fogadják a gyászolókat. 

A sorba a Szent Péter téren lehet beállni, ahova csak többszörös biztonsági ellenőrzés után léphetnek be a búcsúzók. Erre az alkalomra megnyitották a bazilika szent kapuját, azon áthaladva lehet eljutni a pápa nyitott koporsójáig, amely a főoltár előtt áll.

Csütörtökön reggel héttől éjfélig, pénteken reggel héttől este hétig vehetnek búcsút Ferenc pápától a gyászolók. A koporsót péntek este nyolc órakor zárják le.

A  BBC beszámolója szerint szerdán már a 11 órai kapunyitásra mintegy húszezren gyűltek össze a téren: egyházi méltóságok és gyermekes családok, rómaiak és zászlókat lengető argentinok. Az olasz sajtó szerint már délelőttől nyolc órán át kellett sorban állnia annak, aki látni akarta a felravatalozott egyházfőt. Többen rosszul is lettek a melegben, rajtuk a tér közelében állomásozó mentősök segítettek. 

A Szent Péter tér megközelítése is gondot jelent, mivel az MTI helyszíni beszámolója szerint  az oda vezető sugárúton a tömeg szabályos falat alkot. A tömeg irányítása a szerdai nap folyamán többször is kudarcba fulladt.

A római repülőtereket működtető hatóság közlése szerint péntektől az utasforgalom növekedésével számolnak, mivel a végső búcsúztatásra résztvevők többsége repülővel érkezik Rómába.

A szombat délelőtt tíz órakor kezdődő temetésre kiemelt biztonsági intézkedésekkel készülnek a hatóságok: kétezer rendőr és csendőr lesz szolgálatban a Szent Péter tér környékén.

Emellett gondoskodnak a rengeteg külföldi állam- és kormányfő biztonságáról is, akik a temetésre érkeznek. Mások mellett Donald Trump amerikai elnök is Rómába utazik, Magyarországról pedig Sulyok Tamás köztársasági elnök jelezte, hogy részt vesz a zárószertartáson.

A hatalmas médiaérdeklődést jelzi, hogy már több mint négyezer sajtómunkás akkreditáltatta már magát a szentszéki sajtóközpontban Ferenc pápa temetésére készülve.

Itthon szerda este a magyar püspökök szentmisét mutattak be az egyházfő lelki üdvéért a Szent István-bazilikában