Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (fed) elnöke hétfőn azt nyilatkozta: a legutóbbi, fél százalékpontos kamatcsökkentés nem értelmezhető annak a jeleként, hogy a jövőbeni lépések is ugyanilyen drasztikusak lesznek, sőt, éppen ellenkezőleg.
Az amerikai jegybank vezetője Nashville-ben kijelentette, ő és kollégái arra törekednek, hogy egyensúlyba hozzák az infláció csökkenését a munkaerőpiac támogatásával és hagyják, hogy a következő lépéseket az adatok függvényében tegyék meg. Szerinte ha a gazdaság a várakozásoknak megfelelően növekedik, akkor a politika idővel semlegesebb lehet, ugyanakkor nincsenek semmilyen előre meghatározott pályán.
A CNBC tudósítása szerint Jerome Powell jelezte, hogy ha az adatok konzisztensek maradnak, akkor idén várhatóan még további kamatcsökkentésre lehet számítani, de kisebb, negyed százalékpontos lépésekben.
Jerome Powell a döntés kapcsán megjegyezte, hogy a döntéshozók meggyőződését az az elv tükrözi, amely szerint ideje lenne a politika újrakalibrálásának egy olyan irány felé, amely a jelenlegi feltételeket jobban tükrözi.
A Fed 2022 márciusától kezdődően kezdett harcolni az inflációs hullámok ellen; a döntéshozók az utóbbi időben figyelmüket a munkaerőpiacra irányították, amelyet Jerome Powell „szilárdnak” jellemzett, bár az elmúlt évben „egyértelműen enyhült”.
Hozzátette, szerinte a döntésükkel azt az irányelvüket erősítik, amely alapján mérsékelt gazdasági növekedési környezetben is fenn lehet tartani a munkaerőpiac erősségét, az infláció pedig tartósan a jegybank célja felé mozdulhat el.
A határidős piaci árazás azt jelzi, hogy a Fed a november 6-7-i ülésén valószínűleg óvatosan fog eljárni, és negyedpontos csökkentést hagy jóvá. A kereskedők azonban a decemberi lépést agresszívebb félpontos csökkentésnek látják. Jerome Powell ugyanakkor a maga részéről a gazdaság erősségével kapcsolatban bizakodását fejezte ki, meglátása szerint pedig az infláció is tovább enyhül.
Most már csak meg kéne indokolni ezt a felhőtlen jókedvet
Miután megvolt a Fed várt kamatcsökkentése, a befektetők most a makroadatokra, a vállalati nyereségekre és persze a közelgő elnökválasztásra kezdhetnek el koncentrálni. Mindezt akkor, amikor szezonálisan elég nagy mozgások szokták jellemezni a tőzsdét.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket