Az iskolai tanulmányok megkezdésénél, de gyakran felnőttként is meghatározó döntés, hogy milyen idegen nyelv elsajátításába érdemes belekezdeni. Ennek az egyik legfontosabb szempontja, hogy a magyarországi munkáltatók melyek ismeretét várják el a leggyakrabban. A Profession.hu a nyelvtudás munkaerőpiaci értékét vizsgáló friss felméréséből kiderül, hogy az angoltudástól már alig marad el a német fontossága.
Egyre fontosabb a némettudás
A nyelvismeretet igénylő álláshirdetésekben a cégek továbbra is az angol nyelvi készséget várják el leginkább, azonban az elmúlt néhány évben egyre nagyobb igény mutatkozik a németre is.
Míg a 2023-ban közzétett, nyelvtudást igénylő álláslehetőségek 57 százalékában angolt kértek és mindössze 32 százalékukban tartalmaztak némettudásra vonatkozó kritériumot, addig a 2024 óta az előbbi aránya 48,3 százalékra csökkent, utóbbié pedig 41,8 százalékra nőtt.
„Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, amelyben munkáltatóként is kiemelkedő szerepet töltenek be a német gyártók és az őket kiszolgáló beszállítói hálózatok. Ezért is növekedett az elmúlt években az igény a német nyelvtudás iránt a munkaerőpiacon. Emellett jelentős munkavállalói csoportot alkotnak az Ausztriába kivándorló, majd onnan visszatérő magyar munkavállalók, akikre számos munkáltató épít” – mondta Szigeti Nikoletta, a Profession Services üzletágvezetője.
A francia a harmadik, az olasz pedig a negyedik legkeresettebb idegen nyelv a magyar álláspiacon, viszont a fentiekhez képest már jóval kisebb részét teszik ki a nyelvismeretet igénylő álláshirdetéseknek: előbbinek 0,6 utóbbinak 0,3 százalékos az előfordulása.
Milyen területeken a legfontosabb?
A nyelvtudás bizonyos területeken szinte elengedhetetlennek számít. A vendéglátás, hotel, idegenforgalom területén például alig találhatunk olyan állást, ahol nem jelölik meg feltételként: itt a hirdetések 93,4 százalékban várják el valamilyen idegen nyelv ismeretét, ezt követi az IT, programozás, fejlesztés 78,4 százalékkal, majd az üzleti támogató központok (SSC) 75,6 százalékkal.
Idegen nyelvek elsajátításával a várható fizetésünk összege is megemelkedik, az azonban szakterülettől függ, hogy ez előreláthatóan milyen mértékben jellemző. A vendéglátás és idegenforgalom területén a legnagyobb arányban jelennek meg nyelvismeretet igénylő álláslehetőségek, és átlagosan ebben a kategóriában a legnagyobb a különbség is a bérezés terén az azt nem elváró álláslehetőségekhez képest, 23,5 százalék. Ezt követi a pénzügy, számvitel, ahol 14,6 százalékos átlagos különbség mérhető, majd az egészségügy, gyógyszeripar 13,5 százalékos differenciával.
Soha nem látott mélységben a nyelvvizsgázók száma
Tavaly már a 60 ezret sem érte a nyelvvizsgázók száma, a legtöbben angolból és német nyelvből próbáltak bizonyítványt szerezni. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről