2021-ben az EU-ban közel 2,88 millió nem halálos kimenetelű munkabaleset vezetett a munkavállalók legalább négy napos távollétéhez, s ez 6 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest (+150 941 baleset). Ez a növekedés valószínűleg a COVID-19 világjárványhoz kapcsolódó, 2020-as általános lassulást követő gazdasági fellendüléshez köthető – írja az Eurostat.

2021-ben 3347 munkahelyi baleset volt halálos (az összes baleset 0,1 százaléka), ami 11 esettel kevesebb 2020-hoz képest.

A munkahelyi balesetekkel kapcsolatos információkat gyakran azok súlyossága alapján elemzik, vagyis azon teljes naptári napok számát, amelyeken az áldozat munkabaleset miatt alkalmatlan.

2021-ben, akárcsak 2020-ban, a 7–13 napos munkahelyi távolmaradáshoz vezető balesetek voltak a leggyakoribbak, összesen 761 988 (az összes eset 26 százaléka).

Az EU statisztikai hivatala szerint az 1-3 hónapos távolléttel járó balesetek számítottak 2021-ben a második leggyakoribb típusnak (543 076; az összes baleset 19 százaléka). A kevésbé súlyos balesetek (4-6 nap munkahelyi távollét) a harmadik leggyakoribbak (487 049; az összes 17 százaléka).

2021-ben a halálos balesetek voltak a legritkábbak súlyosságuk szerint. A „nem meghatározott” súlyosságú baleseteket leszámítva a tartós munkaképtelenséggel járó balesetek a második ritkábban előforduló balesettípusok voltak, 2021-ben 136 290 (az összes 5 százaléka).

2021-ben a gazdaság szinte minden ágazatában több baleset történt, mint 2020-ban.

Leginkább a „művészeti, szórakoztatási és szabadidős” szektorban nőtt a balesetek száma (+21 százalék),

amelyet szorosan követett az „adminisztratív és támogató szolgáltatási tevékenységek” " szektorban (+19 százalék) és a „szállítás és raktározás” szektorban (+15 százalék).