Az Európai Unió népességének átlagéletkora 2024-ra elérte a 44,7 évet, ami azt jelenti, hogy az uniós átlagéletkor tíz év alatt, a 2014-ben feljegyzett 42,5 évről 2,2 évvel emelkedett; a népesség átlagéletkora Magyarországon 3,1 évvel emelkedett a vizsgált tízéves időszak alatt – közölte friss jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az uniós hivatal közlése szerint a vizsgált időszakban az átlagéletkor valamennyi uniós tagállamban nőtt, kivéve Máltát (-0,7 év) és Németországot (-0,1 év), utóbbi esetében ez a mutató az elmúlt két évben változatlan maradt.
Négy uniós országban a népesség átlagéletkora legalább 4 évvel emelkedett. Ezek közé tartozik
- Görögország,
- Olaszország,
- Portugália és Szlovákia,
- majd Ciprus, Spanyolország és Lengyelország következett,
ahol a népesség átlagéletkora 3,8 évvel növekedett.
Az uniós tagállamok között a lakosság átlagos életkora
- Olaszországban (48,7 év) volt a legmagasabb
- és Írországban (39,4 év) a legalacsonyabb.
Magyarországon a lakosság átlagos életkora 44,5 év volt 2024-ben az uniós statisztikai hivatal adatai szerint, szemben a 2023-ban feljegyezett 44,2 évnél, valamint a 2014-ben regisztrált 41,4 évnél, illetve a rendelkezésre álló uniós adatbázis szerint elérhető legkorábbi, 1960-ban feljegyzett 32 évnél.
A jelentés kitér arra is, hogy az Európai Unió tagországaiban született népesség átlagos életkora
- 2 évvel volt magasabb (45,1), mint a külföldön született,
- majd az unió területére költözött népességé (43,1 év).
- A nem uniós országokban született, de az unió területén élő lakosság 59,7 százaléka volt 20 és 54 év közötti,
- szemben az unióban született népesség 42,1 százalékával
– derült ki az uniós statisztikai hivatal jelentéséből.
Negyven éve hanyatlik a populáció, 35 településen már nincsenek gyerekek
A KSH népmozgalmi adatai szerint 44 ezerrel kevesebben lettünk idén, így utánanéztünk, hol a legnagyobb a népsűrűség, hol található a legkevesebb gyermek, és mely települések kezdenek teljesen elnéptelenedni. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni
