A magyarországi politikai státuszok közül – leszámítva a közjogi méltóságokat – messze a legjövedelmezőbb az EP- képviselői munka. Idehaza több miniszter bérével vetekedik az ottani, euróban kapott javadalmazásuk. A hazai parlamenti képviselők tripláját is megkereshetik Brüsszelben.
Havi nettó 7854 eurót, mintegy 3,2 millió forintnak megfelelő tiszteletdíjat visz haza egy uniós képviselő. Egyéb kiadásaikra bruttó 4950 euró jár havonta (csaknem 2 millió forint). Azokon a napokon, amikor megjelennek az üléseken, további napi 350 eurót 140 ezer forintot számolhatnak el az aláírási ívek ellenőrzése után – írja a Blikk.
Kapcsolódó
Ez összességében nettó 6-7 millió forintot tesz ki, ami meghaladja a magyar kormányfő fizetését.
Az EP-képviselők elszámolhatják az utazási költségeiket is, így sokan közülük minden hétvégét a hazájukban töltenek. Három asszisztenst is foglalkoztathatnak, összességében havi 28 ezer eurós bruttó fizetéssel, ami 11 millió forintnak felel meg.
Ugyancsak számíthatnak a képviselők egy ciklus után mintegy 780 ezer forint nyugdíj kiegészítésre havonta, attól kezdve, hogy betöltik a 63. életévüket. Ez pedig önmagában a jelenlegi átlagnyugdíj többszöröse.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában
Robbantás Moszkvában, káosz Budapesten
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal