Az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság hétfőn aláírta a Svájccal kötött adóügyi együttműködési megállapodás módosító jegyzőkönyvét, amely kiterjeszti az automatikus információcserét az elektronikus pénzekre és a digitális valutákra, azaz a kriptókra is. A lépés célja, hogy az uniós és svájci szabályok teljes összhangba kerüljenek az OECD nemzetközi normáival, és hatásosabban léphessenek fel az adóelkerüléssel szemben.
Az uniós testület közlése alapján
Kapcsolódó
a lépés újabb mérföldkő a nemzetközi adócsalás és adóelkerülés elleni küzdelemben, továbbá a pénzügyi átláthatóság javításában.
A frissített egyezmény révén szigorúbb átvilágítási és jelentéstételi kötelezettségeket vezetnek be, és új együttműködési keretet teremtenek az Európai Unió és Svájc között az áfa-igények behajtásának területén is.
Emlékeztettek, az EU 2015 óta vesz részt ilyen típusú automatikus információcserében a tagállamok és harmadik országok között, az OECD által kidolgozott Közös Jelentési Szabvány (CRS) alapján.
A módosításcsomagra azért volt szükség, mert az OECD frissítette nemrég a standardot, és ehhez kellett hozzáigazítani a vonatkozó egyezményt. Ezt az uniós tanács egyhangúlag hagyta jóvá.
A Svájccal nyélbe ütött megállapodás része egy szélesebb uniós törekvésnek: a múlt héten az Európai Bizottság hasonló jegyzőkönyveket írt alá Andorrával, Liechtensteinnel, Monacóval és San Marinóval is. Ezek a dokumentumok egységesítik az uniós és az európai mikroállamok közötti adóügyi információcserét, és biztosítják, hogy a digitális pénzügyi termékek területén is azonos átláthatósági elvek érvényesüljenek – ismertették.
Svájc nem kér a bitcoinból
A Svájci Nemzeti Bank közölte: sem bitcoint, sem más egyéb digitális valutát nem fog vásárolni. Még annak ellenére sem, hogy Trump épp ezt szorgalmazza. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket