Életének 76. évében meghalt Galkó Balázs színművész, rendező, szinkronszínész, aki pályafutása alatt tagja volt a Nemzeti Színház és az Újszínház társulatának is.
A hírt fia, Máté osztotta meg közösségi oldalán.
„Apa-Balázs immár József Attila és Miki bácsi társaságában elmélkedik egy jobb világról” – tette hozzá.
Galkó Balázs 1949. június 29-én született Budapesten. 1966–1970 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, de 1968-ban versmondóként tűnt ki egy Ki mit tud? vetélkedőn.
Számos színházban dolgozott: a Nemzeti Színházban (1970–1972), a 25. Színházban (1972–1976), a Szolnoki Szigligeti Színházban (1976–1979), a Miskolci Nemzeti Színházban (1979–1983), valamint a kecskeméti Katona József Színházban (1983–1986). 1998-tól az Új Színház tagja volt. 1986-ban szabadúszó lett, és alternatív művészként különböző vándortársulatokban játszott, illetve egyszemélyes előadásokban szerepelt.
2010-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, amit 2016-ban visszaadott.
Galkó Balázs az elmúlt egy évben ismét bekerült a hírekbe, de nem újabb sikereivel, hanem azzal, hogy nem kapott színészi felkéréseket, tartalékai elfogytak, és 120 ezer forintos nyugdíjából nem tudta fedezni megélhetését. A 75 éves színész idén februárban jelentette be, hogy egy könyvelőirodánál kezdett dolgozni hivatalsegédként. Tavaly decemberben egy nyilvános bejegyzésben részletesen felsorolta, milyen nehézségek érték az év második felében.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor