Aggódnak az amerikai tudósok, Donald Trump ugyanis a Fehér Házba történt visszatérése óta számos intézkedéssel nyirbálta meg az akadémiai kutatásokat

Az amerikai elnök egyebek mellett több milliárd dollárnyi szövetségi támogatást faragott le a Harvard és a Columbia egyetemek költségvetéséből, és visszavonta az ország legnagyobb orvosbiológiai kutatási alapja, az Országos Egészségügyi Intézet (NIH) kutatási támogatásait is.

Sokan emiatt fontolóra vették Európába való áttelepülésüket. 

A tekintélyes európai egyetemek, mint például a francia Aix Marseille University, a Paris-Saclay és a belga Vrije Universiteit Brussel, eközben tárt karokkal várják az amerikai kutatókat és külön forrásokat tesznek félre számukra. Kedvezményekkel igyekeznek rávenni őket, hogy hozzák el a szakértelmüket az EU-ba

– mutatott rá az Euronews.

„Nagyon szoros kapcsolatban állunk az Egyesült Államokkal, így tudjuk, kik a legjobb szakemberek az adott területen. Az ilyen típusú hálózatok lehetővé teszik az egyetemek számára azt a hatékony szűrést, hogy megtalálják a megfelelő embereket és a legnagyobb tehetségeket” – mondta el a  médiumnak Reinhilde Veugelers közgazdász, a belga KU Leuven egyetem professzora.

Az amerikai kutatók EU-ba történő toborzására a megfelelő forrás is adott. Az Európai Kutatási Tanács (ERC) megbízatása kimondottan úgy szól, hogy „a legmagasabb színvonalú európai kutatást versenyképes finanszírozáson keresztül ösztönözze”. Az uniós kutatók abban bíznak, hogy a kutatónként 2 millió eurós ERC-támogatások mozgásra ösztönözhetik a tengerentúli szaktekintélyeket is.

Egy másik hasonló forrás a Marie Sklodowska-Curie Actions programja, amely legfeljebb kétéves ösztöndíjakat kínál külföldi kutatók támogatására Európában. Februárban ebből a forrásból 354,6 millió eurós ösztöndíjat ítéltek oda több mint 1500 Európán kívüli kutatónak.

Mindemellett az EU induló vállalkozásokért, kutatásért és innovációért felelős minisztere, Ekaterina Zaharieva a Nature tudományos folyóiratnak elmondta, hogy irodája még ebben az évben elindítja a Choose Europe (Válaszd Európát!) elnevezésű kezdeményezést, amely a vezető kutatók számára állandó pozíciókhoz és az ehhez kapcsolódó vízumstratégiához biztosít utat. Franciaország már el is indította saját, Válaszd Franciaországot! programját.