A zárt ülés zárónapján Kocsis Máté frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz-frakció javaslatcsomagot nyújt be a kormánynak, amely pontosan 25 féle törvényt módosít.
Köztük van az egészségügyi szakdolgozók jövő évi béremelése, amelyet korábban második lépcsőként említett Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára – írja a hvg.hu.
Az első lépcső volt, amikor idén júliustól az ápolók valamint a további egészségügyi dolgozók egységesen 18 százalékkal magasabb bért kaptak. Arra összesen 50 milliárd forintot különítettek erre el a büdzsében. Korábban az RTL Híradóban Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azt mondta: Takács Péter arra tett ígéretet, hogy a szakdolgozók bére 2024 márciusától 60 százalékkal nőhet.
Jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör.
Egészen pontosan 83 889 egészségügyi szakdolgozó bére nő tavasszal, de már differenciáltan – derül ki a javaslatcsomagból, amely szerint mindez 394,83 milliárd forintba kerül és az emeléssel együtt jár, hogy új fizetési osztályokat határoz meg a belügyminiszter az érintetteknek.
A tervezet úgy fogalmaz, hogy az egészségügyi szakdolgozót és egyes egészségügyben dolgozót alap vagy kiemelt fizetési osztályba kell besorolni.
Kiemelt fizetési osztály ott jár,
ahol az egészségügyi dolgozó fokozott fizikai és pszichés körülmények között, fokozottabb kockázattal, nagyobb munkaterheléssel járó munkaterületen, különösen nagy felelősséggel járó szakterületen, kiemelt ellátást végző területen vagy speciális kompetenciákat igénylő szakmában végez tevékenységet.
A törvényjavaslat szerint az érintettekkel legkésőbb 2024. február 29-ig ismerteti a munkáltató a változásokat, és ha az érintett dolgozó elfogadja, akkor azt 2024. március 1-től az addigi egészségügyi szolgálati munkaszerződésének módosításaként kell tekinteni. A tervezet szerint
az új besorolás szerinti bér nem lehet alacsonyabb a korábbi keresetnél, kivéve, ha az illetménypótlék, illetményelem megállapításának alapjául szolgáló körülmény a módosítást követően már nem áll fenn.
Mi jöhet még? Az orvosok fele azon gondolkodik, hogyan léphet ki az állami egészségügyből
A 8 órás munkaidő bevezetése verte ki a biztosítékot a szakrendelőben dolgozó orvosok többségénél, ez derül ki a Magyar Orvosi Kamara kutatásából. Nyáron egy rendeletben törölték el a szakrendelőkben az orvosok számára járó munkaidő kedvezményt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Beragadt a forint, a sztorit most az állampapírpiacon írják

Szorít az idő, ezt a betegek érdekében meg kell lépni

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Három-négy jelölt is van az új szerb kormány élére, de Vucic nem mond neveket

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Megdrágul az utazás Nagy-Britanniába
