A szakszervezetek arról tájékoztatták a Dunaferr dolgozóit, hogy a cég két utódcégénél megkezdődnek az elbocsátások, a döntés több száz ember állását érinti, eközben két külföldi befektető is érdeklődik a gyár egyes részei iránt.
A munkavállalóknak csütörtökön megküldött tájékoztató levél szerint, amelyet a duol.hu adott közre,
a Dunarolling és a Duna Furnace csoportos létszámleépítésre készül.
A dokumentumból kiderül, hogy a munkáltató várhatóan május 9-én, illetve 13-án dönt a lépésről, és ezt követően értesíti a dolgozókat.
- A Dunarolling május 23-án, a Duna Furnace pedig május 29-én tart tájékoztatót a felszámolóbiztos és a kormányhivatal részvételével.
- A leépítések során június 23-án, illetve július 1-jén adják át a felmondásokat, melyek tartalmazzák a felmondási idő kezdetét és végét, valamint a járandóságokra vonatkozó információkat.
- A Labor Kft. április 28-án jelezte a leépítési szándékot, így ott május 28-án közlik a felmondásokat.
- Az Isd Power „f.a.” jelenleg nem tervez leépítést.
- A kölcsönzött munkaerőt illetően a tájékoztató szerint nincs pontos információ, de három ledolgozott év után egy hónap végkielégítés jár számukra.
A dokumentum alapján a munkáltató a Bérgarancia Alap és a Munka törvénykönyve alapján legkésőbb július 10-ig kifizeti az érintetteknek járó összegeket.
Eközben végső fázisához közeledik a Dunaferr vagyonelemeinek értékesítése, és a hengerművet, azaz a
Dunarollingot két befektető is szeretné megszerezni: a cseh hadiipari CSG-csoport és a kínai állami Hangzhou CIEC Group.
A győztes kilétére várhatóan még májusban fény derül, mivel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter e hónapra ígérte a végleges pályáztatást.
A hvg.hu értesülése szerint
a kohókkal és kokszolóval bíró Duna Furnace viszont jóval kevésbé vonzó célpont: senki sem jelentkezett a felszámolók által meghirdetett értékesítési körben.
A hírek szerint a lehetséges vevők egyike sem köteles a jelenlegi dolgozók átvételére, ám a felszámolók jelezték: a két üzem működtetéséhez legalább 1800 emberre lenne szükség. A hengermű ebből ezer főt foglalkoztatna, így ezrek sorsa múlik azon, hogy a végleges pályázati kiírásban szerepel-e a munkaerő megtartásának szempontja.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, április közepén a két cég felszámolóbiztosai bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat, amely akár 2600 dolgozót is érinthet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

Helycsere az élen: kiderült, most melyik fapados légitársaság a legolcsóbb

Sorra postázza leveleit Trump az engedetlen országoknak

Még egy picit tartson ki, ha tankolni akarna

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Ötezer autót vonhat ki a forgalomból a NAV kamu-ügyintézők miatt – Ön is belefutott?
