A cytisine tartalmú gyógyszert szedő dohányosok kétszer nagyobb valószínűséggel tudják elhagyni a káros szenvedélyüket – írja a Bloomberg az Addiction orvosi folyóiratban megjelent kutatás alapján.
Az Egyesült Királyságban ebben a hónapban készülnek bevezetni a növényi alapú gyógyszert, amely kétszer olyan hatékony segítség a leszokásban, mint a placebo és még a nikotinpótlóknál is jobb eredményeket ért el ezen a területen. A gyógyszer csaknem öt évvel az engedélyeztetése után válik elérhetővé a szigetországban, az egyik gyártó január 22-én kezdi el az árusítást.
A kutatás egy úgynevezett metaanalízis volt, amely 12 cytisine-nel kapcsolatos tanulmányt vizsgált meg, amelyek alapján nem találtak komoly biztonsági aggályokat.
A cytisine-t Kelet-Európában már az 1960-as évek óta használják, hogy segítsenek az embereknek leszokni a dohányzásról, illetve Kanadában is kapható már, de a világ nagy részén még mindig nem elérhető.
Az Action on Smoking and Health jótékonysági szervezet kutatása szerint a dohányzás évente körülbelül 17 milliárd fontba kerül az Egyesült Királyság gazdaságának, ami nagyon komoly terhet ró a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatra (NHS) és a szociális ellátórendszerre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló