Katonai kamikazedrónok gyártásába kezd Bosznia-Hercegovina két héten belül – közölte Zukan Helez, az ország szövetségi kormányának védelmi minisztere szerdán.
A politikus a Federalna TV műsorában kiemelte: a boszniai hadiipar bármely szomszédos országéval versenyre kelhet. Az elkészült drónokat exportálják, így jelentős bevétel származhat belőlük.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a szerb köztársasági elnök nemrég arról beszélt, Szerbia hamarosan ötezer kamikazedrónt fog gyártani. Zukan Helez szerint viszont Bosznia-Hercegovina hadiipara olyan erős, hogy Szerbiánál előbb, már 15 napon belül elkezdheti a pilóta nélküli repülőeszközök gyártását.
A boszniai szövetségi védelmi miniszter kitért arra is, hogy a szomszédos országok igyekeznek akadályokat gördíteni a boszniai hadsereg fejlesztésének útjába, ennek ellenére a fegyveres erőket a legkorszerűbb eszközökkel fogják felszerelni.
Zukan Helez szerint
a belgrádi állításokkal szemben nem Szerbia rendelkezik a legnagyobb haderővel a térségben, a szerb hadsereg ugyanis jelentős mértékben korszerűtlen orosz harci eszközöket használ. Bosznia-Hercegovina ezzel szemben a korszerű, a NATO-tagországok szabványainak megfelelő technológiát részesíti előnyben.
A bosznia-hercegovinai hadseregben mintegy tízezer hivatásos katona, ötezer tartalékos és ezer polgári alkalmazott szolgál. A hivatalos adatok szerint 2014 és 2023 közötti időszakban az ország csupán 15 millió dollárt (5,5 milliárd forint) fektetett fegyverekbe és katonai felszerelésbe.
Orosz drón ijesztett rá a német külügyminiszterre Ukrajnában
Annalena Baerbock német külügyminiszter vasárnap kénytelen volt elmenekülni a dél-ukrajnai Mikolajivból, mert egy orosz felderítő drón lebegett a közelben.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni