Kínában is megjelent az új BMW X3. Az autót jelentősen alacsonyabb áron értékesítik, mint a gyártó hazájában, Németországban.
A kelet-ázsiai országban a legolcsóbb xDrive25i listaára 400 ezer jüanba, azaz 52 600 euróba kerül. Eközben Németországban az X3 59 400 ezer euróért kapható, vagyis 6800 euró a kettő közötti különbség
- mutatott rá a Totalcar.
Magyarországon egyébként nem ez, hanem az xDrive20i a legolcsóbban elérhető modell.
Kínában emellett elérhető a hosszított X3L is, amely 111 mm-rel nagyobb tengelytávot kínál. Az X30L listaára 444 ezer jüan, ami 58 500 eurónak felel meg. Tehát még ez is olcsóbb, mint a német alapmodell.
Mindez a szakportál szerint arra vezethető vissza, hogy
az X3-at Dél-Afrika és az Egyesült Államok mellett Kínában is gyártják, ráadásul e kategórián belül igen nagy az árverseny. Emiatt a BMW nyomottabb áron kénytelen értékesíteni az autóit.
De nemcsak a BMW, hanem általában véve az egész német autóipar is komoly nehézségekkel küzd. A helyzetet tükrözi, hogy a legnagyobb gyártók részvényei siralmas teljesítményt nyújtottak tavaly. A BMW részvények árfolyama például az áprilisi 155 eurós csúcsáról december közepére 43 százalékot zuhant, az osztalékkal számított veszteség 33 százalékos volt. A Volkswagennek hasonló időszak alatt osztalékkal együtt is 43 százalékos veszteséget sikerült összehoznia. A Mercedes részvényei szintén hasonló mértékű, mintegy 30 százalékos esést szenvedtek el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Letarolta a vihar az országot, Lázár János szerint kritikus órák jönnek

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

A SPAR zöld jövőt épít mindannyiunkért (X)

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Bajban a Revolut: pont a legjövedelmezőbb üzletet kaszálták el a hatóságok

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

A Google már nem a barátunk? Itt az ideje elbúcsúzni a hagyományos kereséstől
