A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában fontosnak nevezte, hogy a piac szereplői minél hamarabb megismerjék, mi várható a következő évben, és fel tudjanak készülni.
Czomba Sándor ismertette, hogy az egyeztető fórumon a jövő évi minimálbérre és garantált bérminimumra 10-15 százalék közötti növekedést prognosztizáltak. A nagyobb növekedés a minimálbért érintené, jövőre – 6 százalékos inflációval számolva – egyértelműen pozitív reálkereset várható – tette hozzá.
Az államtitkár elmondta, a kormány hamarosan dönt arról a munkaadói és munkavállalói javaslatról, miszerint a munkaadók az idén egyszeri alkalommal kifizethessenek adó- és járulékmentesen maximum 100 ezer forintot a munkavállalóknak.
Gyakorlatilag eldőlt, mennyi lesz jövőre a minimálbér
Közel a megegyezés a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről – tudta meg az Economx a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szerdai ülését követően. A munkavállalók emellett adó- és járulékmentesen kaphatnak nettó 100 ezer forint egyszeri inflációs kompenzációt. Bővebben >>>Czomba Sándor szólt arról is, hogy a VKF-en közösen gondolkodnak hosszabb távú bérfejlesztési lehetőségen is, amelynek egyaránt vannak előnyei és hátrányai.
Ha azt szeretnénk, hogy belátható időn belül egy bérelem legyen a minimálbér és a garantált bérminimum helyett, akkor évekre előre látni kell, hogyan lehet ezt megvalósítani – jegyezte meg az államtitkár.
Czomba Sándor a vendégmunkásokra vonatkozó készülő új törvényről szólva jelezte, a visszavont jogszabálynál átfogóbb, elsősorban idegenrendészeti szempontból sokkal szigorúbb lesz az új javaslat.
Kijelentette, harmadik országbeli munkavállaló csak akkor, és addig tartózkodhat Magyarországon, ameddig az a magyar társadalom érdeke, tevékenységével pedig egyetlen magyar állampolgár érdekeit sem sérti.
Míg az ázsiai vendégmunkások lelkesen készülnek hazánkba, Magyarország módosított a tervezeten
Míg a közelmúlt hírei több ezer újabb ázsiai vendégmunkás érkezését vetítik előre, a kormány mégsem vezeti be a vendégmunkások helyzetét tisztázó törvényt – a nyáron megszavazott jogszabályt ugyanis visszavonta a kabinet, és várhatóan egy szigorúbb változatot dolgoznak majd ki. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik