A közleményben felidézték, hogy a GFM szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal július 1-jén elindította az árfigyelő rendszert, amely majdnem négy hónapja támogatja a „háború, a szankciók és a multik árspekulációja miatt megemelkedett infláció letörését”.

A platform az árak összehasonlíthatóságán keresztül támogatja a családok tudatosabb vásárlási döntéseit, miközben fokozza a versenyt a kiskereskedelmi üzletek között – húzták alá. Azt írták, az eredmények egyértelműek: a szankciós élelmiszerinflációt már harmadára szorította vissza a kormány.

A közlemény szerint az árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy indulása óta a 62 termékkategóriából 52 esetében átlagosan 6,6 százalékkal csökkentek az átlagárak.

Inflációcsökkentő hatás 

A megfigyelt élelmiszerek árainak július elejéhez képest mért mérséklődése közel 0,5 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve több mint 1,6 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatással járhatott a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve – tették hozzá.

Kifejtették: a platform indulásához képest

  • a tojás közel 23 százalékkal kerül kevesebbe, de emellett a lisztek, a spagetti és a margarin ára is 20 százalék körüli mértékben csökkent,
  • a kenyerek és a tejtermékek átlagosan 8-9 százalékkal lettek olcsóbbak.
  • a húsok közül leginkább a pulykamellfilé ára mérséklődött, közel 14 százalékkal, ugyanakkor a csirkecomb és a csirkeszárny is mintegy 9 százalékkal olcsóbb, mint július elején volt.
  • a zöldségek átlagosan 13 százalékkal lettek olcsóbbak, de sok zöldség (kelkáposzta, fejes káposzta, fokhagyma, zöldpaprika, vöröshagyma, sárgarépa) ára több mint 15-20 százalékkal, a gyümölcsök ára pedig átlagosan 7 százalékkal csökkent.

Az elmúlt két hét során az átlagárak 27 termékkategóriában tovább mérséklődtek, a legnagyobb mértékben a kelkáposzta ára csökkent, több mint 20 százalékkal. A margarin és a kristálycukor 6 százalékkal olcsóbb lett, illetve a húsok közül a sertéscomb, a csirkecomb és az egész csirke ára is mintegy 3 százalékkal mérséklődött – sorolták a közleményben.

Hozzátették: az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított, illetve augusztus 1-jével kibővített kötelező akciózás is támogatta.

Riadót fújtak, meglépték, amit Orbánék már rég

Aktivizálták magukat a fogyasztóvédők az uniós polgárok pénztárcája érdekében: a németeknél az indokolatlanul magas élelmiszerdrágulás visszaszorítására javasolnak konkrét állami lépéseket. Ahogy Magyarországon, úgy a németeknél is kritikus ezzel kapcsolatban a kiskereskedelmi szektor. 

Az online platform népszerűségét bizonyítja, hogy az elindulása óta már több mint 1,3 millió látogatója volt. A szabadszavas keresések száma meghaladta a 800 ezret, amelyek során az elmúlt két hét során legtöbbször a csirkemell, cukor, sajt, tej és burgonya szavakra kerestek az árfigyelőt felkeresők – írták.

Bővülő funkciók 

Emlékeztettek arra, hogy az árfigyelő rendszer augusztus végén többfunkciós, szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólistával bővült. Szeptember végétől pedig már arra is lehetőség van, hogy a fogyasztók akár a vizuális térképes boltszűrő funkció használatával kiválasszák a kedvenc üzleteiket és az ott megvásárolható termékek alapján állítsák össze bevásárlólistájukat.

A legújabb funkciók még nagyobb segítséget nyújtanak a fogyasztóknak a vásárlási döntéseik meghozatalában, illetve fokozzák a versenyt a kiskereskedelmi szektorban, hozzájárulva az infláció további csökkenéséhez – olvasható a GFM közleményében.